Nicsak-nicsak. Már legalább egy fél éve szinten minden, a nyugati, ill. magyar nyelvű sajtóban megjelent, hazánkkal kapcsolatos, cigánytémás anyagokkal foglalkozó cikkünkben (pl. ITT) megkértük a médiumokat, hogy, ugyan, sorolják már fel azokat az állítólagos eseteket, ahol magyar (vagy egyenesen a Magyar Gárda) gyilkolt cigányt.

Úgy látszik, nemcsak a két nagypárt (MSZP, ill. Fidesz) vette át rohamléptekkel a Jobbik közbiztonság erősítésével kapcsolatos retorikáját (és nyúlják le pl. a Magyar Gárda vagy a Csendőrség ötletét), hanem immár a kisebbek is. Természetesen az, hogy mindezt csak most, a választások után teszik, legalábbis esélyessé teszi azt, hogy a Fidesz fiókpártja, a KNDP szintén a Jobbik vitorlájából kívánja kifogni a szelet. A rutinosabbak azonnal feltehetik a másik, megszokott kérdést is: 1998 és 2002 között (ill., természetesen, 1994 előtt) hatalmon tetszettek lenni; akkor miért nem léptek?

A HírTV anyaga következik:

„Gyilkossággal vádolják meg a magyar népesség nem roma tagjait”

Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordul a KDNP azután, hogy a Freedom House kedden nyilvánosságra hozott jelentése kiemelte a magyar politikai élet „radikalizálódásának” veszélyét, s ezáltal a hazai demokrácia „gyengébb osztályzatot” kapott. Voltaképpen a dokumentum gyilkossággal vádolja meg a magyar népesség nem roma tagjait – fogalmaznak a kereszténydemokraták, akik szerint félrevezető volt a jelentés magyar fejezete.

A Freedom House legfrissebb jelentéséből az derül ki: Magyarországon a nacionalizmus, a radikalizmus, mi több, a rasszizmus szinte nem ismer határokat. Csütörtöki számában a Népszabadság a következő mondatot idézi a magyar fejezetből: „...komoly, időnként halálos támadásokra kerül sor az egyébként is a margóra szorított roma közösséggel szemben”. Az idézett állítás rendkívül rossz fényben tünteti föl hazánkat a nemzetközi közösség előtt – olvasható a KDNP közleményében.

Miután egy ilyen jelentéstől a legkevésbé sem várhatók el az árnyalatok, voltaképpen a dokumentum gyilkossággal vádolja meg a magyar népesség nem roma tagjait – olvasható a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának csütörtöki nyilatkozatában.

A párt leszögezi: a vád tényszerűen nem igaz. A fentiekkel kapcsolatban a Kereszténydemokrata Néppárt választ vár Magyarország regnáló miniszterelnökétől a következő kérdésekre:

– Hol és milyen formában kíván tiltakozni a Magyarországot lejárató állítás miatt?

– Tudomása szerint ki és milyen érdekből bízta meg a jelentés magyar fejezetének összeállítóit, Kovács Áron Balázs és Molnár Bálint politológusokat azzal, hogy félrevezessék a nemzetközi szervezetet, illetve hogy rossz színben tüntessék föl hazánkat?

– Miniszterelnök Úr szerint vajon miért nem olvashatunk a dokumentumban például a Szögi Lajos, a Marian Cozma ellen elkövetett gyilkosságokról, a rendőri félrenézés mellett zajló siófoki, megfélemlítő szándékú roma felvonulásról, a kelet-magyarországi „komoly, időnként halálos” kimenetelű, romák által elkövetett vagyon elleni bűncselekményekről, arról, hogy Magyarországon végső soron polgárjogot nyert a „megélhetési” bűnözés?

– Ha esetleg mi értettünk félre valamit, Bajnai Gordonnak van-e tudomása konkrét, rasszista indítékból elkövetett romaellenes gyilkosságról? Ha igen, hol történt ez, mikor, és kik az elkövetők?

– A jövőben mit kíván tenni a hasonló, lejárató célzatú támadások elkerülésére?

A KDNP felhívja Bajnai Gordon figyelmét arra, hogy egy nép többek között akkor lép a radikalizmus útjára, ha sok ilyen és hasonló bántás éri, azaz ok nélkül rasszistázzák, nacionalistázzák, netán gyilkossággal vádolják. „Éppen ezért fontos, hogy a fenti kérdések ne maradjanak megválaszolatlanul. Egy miniszterelnöknek mindenkori kötelessége hazája jó hírnevét megőrizni” – zárul a KDNP nyilatkozata.
Frissítés (júl. 3. 12.47): Aki esetleg kételkedne abban, hogy a Fideszhez és az MSZP-hez hasonlóan a KDNP is a Jobbik szavazóbázisát akarná lenyúlni, gondolkozzon el a következőkön.
A magyarokat többszörös cigánygyilkossággal vádoló lejáratókampány már hónapok óta tart. (Hadd utaljunk például a UPI-cikkre, amelyet például három hónappal (!) ezelőtt publikáltak, de ugyanígy hivatkozhatnánk az esetenként sokkal régebbi, több, mint fél éves Sunday Times, BBC, Neue Zürcher Zeitung, Süddeutsche Zeitung stb.-anyagokra [linkek ITT, az “Igenám, de van itt egy kis bibi.”-val kezdődő bekezdésben], vagy mondjuk a Tagesblickre is.) Hogy-hogynem, a KDNP eddig kussolt, egy büdös szót nem szólt egyszer sem, pedig például a UPI (az USA patinás, második legnagyobb hírügynöksége!) hihetetlen durvákat állított az egész magyarságról. Vajon miért csak most (a Jobbik előretörését látva) lett fontos számukra ez az egész ügy, és miért nem három hónappal ezelőtt, a UPI-cikk megjelenése után? A kérdés költői...