A második világháború utáni időszaktól napjainkig a sajtó, az irodalom, a képzőművészetek, a filmművészet és a történetírás irdatlan mennyiségben árasztja ránk a német nácik és segítőik által a zsidó nép ellen véghezvitt holokauszt eseményeiről, méreteiről és fájdalmáról szóló beszámolókat, visszaemlékezéseket és művészi alkotásokat. Mindez érthető, fájdalmas és nagyon emberi.
Izrael ezúttal sem adja ki a népirtást elkövető tömeggyilkosait
A litván hatóságok 2007 augusztusában kérték Izraeltől Jichák Árád neves holokausztkutató meghallgatását, mert Vilnius szerint a történész a II. világháború idején és közvetlenül utána tevékenyen részt vett litván polgári személyek meggyilkolásában. A zsidó állam, amint korábban, valószínűleg ezúttal sem tesz eleget egy zsidó háborús bűnös kiadatására vonatkozó idegen kérésnek.
A második világháború utáni időszaktól napjainkig a sajtó, az irodalom, a képzőművészetek, a filmművészet és a történetírás irdatlan mennyiségben árasztja ránk a német nácik és segítőik által a zsidó nép ellen véghezvitt holokauszt eseményeiről, méreteiről és fájdalmáról szóló beszámolókat, visszaemlékezéseket és művészi alkotásokat. Mindez érthető, fájdalmas és nagyon emberi.
A magyarok holokausztja tabu
A zsidók XX. századi tragédiáját mindenkinek ismernie és előtte méltóképpen tisztelegnie kell. Másrészt viszont a háború befejezése után több mint hat évtizeddel tarthatatlan állapot az, hogy például a nemzetközi zsidó szervezetek, de leginkább Izrael állam nyomására szinte minden országban le kell tagadni az örmény holokauszt megtörténtét. (A magyar Országgyűlésben körülbelül két évvel ezelőtt képviselők egy csoportja törvényhozással kívánt emléket állítani az örmény tragédiának, de cionista nyomásra a javaslat napirendre sem kerülhetett). Továbbra sem illik beszélni a szövetségesek által a második világháború vége felé a német polgári lakosság soraiban véghezvitt tudatos, előre kitervelt tömeggyilkosságokról. Mi, ötvenesek, hatvanasok az iskolában, a színházakban és a mozikban a zsidó holokauszt történésein nőttünk föl, miközben a háború utáni időszaktól napjainkig a zsidók dominálta hazai kulturális élet és a médiumok hallgattak és elhallgattatnak a Tito partizánjai és a román Maniu-gárdisták által Délvidéken és Erdélyben kivitelezett magyarirtásról, a Felvidékről Magyarországra és Csehországba deportált nemzettestvéreink tragédiájáról, a szolyvai, a foksányi és a barcaföldvári haláltáborokról.
A hazai médiumok és politikusok (akiket mi választottunk a nyakunkra) tekintélyes része manapság is a holokausztkultúrát részesíti előnyben, s még mindig nacionalistának, rasszistának, nyilasnak, de a legjobb esetben csak magyarkodónak nevezik azt, aki ki meri mondani, hogy volt magyar holokauszt is. A tabukat végre meg kell törni. Ezennel elindítunk egy sorozatot, amelyben igyekszünk fölvázolni a zsidók által a II. világháború alatt és után elkövetett népirtásokat.
Népirtó történész
Slomo (Solomon) Morel, a lengyelországi születésű zsidó kommunista tömeggyilkos, a német polgári személyek számára Swietochlowice városban létesített koncentrációs tábor szadista hóhéra 2007. február 14-én ágyban, párnák és jó anyagi körülmények között hunyt el Tel-Avivban. A lengyel hatóságok korábban kétszer is kérték kiadatását Izraeltől emberiségellenes és népirtó bűncselekmények elkövetése miatt. De mindhiába. (Morelről írásunkban később majd részletesen értekezünk.)
Jichák Árád, a világhírű holokausztkutató izraeli történész kiadatását, pontosabban egy vizsgálóbizottság előtti meghallgatását alig néhány héttel ezelőtt, 2007 augusztusában a litván hatóságok kérték. Vilnius szerint ugyanis Árád, akárcsak a lengyelországi Morel, a II. világháború idején és után tevékenyen kivette részét ártatlan polgári személyek meggyilkolásából. Az izraeli hatóságok "természetesen" a legújabb kiadatási kérelemnek sem hajlandók eleget tenni. Pedig az Árádnak tulajdonított szörnyű bűncselekmények azért is elgondolkodtatóak, mert az izraeli történész nem csak neves holokausztkutató, hanem a téma egyetemi előadója és huszonegy esztendőn keresztül a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának az elnöke is volt, s ezenkívül az izraeli hadsereg nyugalmazott vezérezredese.
A cionista mozgalomban kezdte
Jichák Árád (eredeti nevén: Iszák Rudnickij) 1926. november 11-én született a litvániai Svencionys városban. Az általános iskolát a Tárbut (kultúra) nevű, az egész kelet-európai zsidó világra kiterjedő héber tannyelvű intézetben végezte, majd siheder korában belépett a Litvániában is tevékenykedő Hánoár Hácijoni (Cionista Ifjúság) elnevezésű mozgalomba. A II. világháború kitörése 1939-ben éppen Varsóban érte, de idejében visszament a szülővárosába, amely ekkor (már és még) éppen szovjet megszállás alatt volt. De mivel a különféle felszabadítók a történelem folyamán Litvániában is sűrűn váltogatták egymást, Jichák Árád, és vele együtt 200 ezer ottani zsidó, 1941 szeptemberétől a németektől volt kénytelen rettegni. A litván fővárosban és más településeken a háború előtt mintegy 200 ezer zsidó élt, s ezért a héberül jól tudó litván zsidók Vilniust csak Észak Jeruzsálemeként (Jerusálájim sel hácáfon) emlegették.
Partizánból NKVD ügynök
Jichák Árád visszaemlékezésében azt írja, hogy a németek gödrökbe lőtték szülővárosa zsidó lakosságának jó részét, de ő és vele együtt még néhány gyermek megszökött. A németek ezután egy kisebb gettót létesítettek a város mesteremberei számára. A gyerekeket kivitték a városon kívülre, ahol a raktárakban felgyülemlett zsákmányolt szovjet fegyvereket kellett nekik osztályozni és tisztítani. Mindjárt az első munkanapon elcsent egy rövid csövű, tehát könnyen ruha alá rejthető puskát. Egy hónap leforgása alatt a gyerekek két zsáknyi fegyvert loptak, majd elkezdték megszervezni a földalatti ellenállást. A gettót a németek őrizték, s így aztán komolyabb ellenállást nem tudtak kifejteni. 1943 márciusában a fiatalok kiszöktek a környező erdőkben tevékenykedő szovjet partizánokhoz. Árád a Markov Brigád Vilniusi Zászlóalj nevű szovjet partizánegységben Tolka mozgalmi néven a háború végéig elsősorban robbantásos terrorcselekményeket hajtott végre. 1943-ban beszivárgott a német hadsereg ellenőrizte vilniusi gettóba, ahol találkozott Ábbá Kovnerrel, az ottani ellenállási csoport parancsnokával, később Izrael koszorús költőjével. Árád az önéletrajzi visszaemlékezésében leírja, hogy a háború idején a szovjet partizánok soraiban miként harcolt a németekkel együttműködő litvánok, illetve jóval kisebb vehemenciával a német katonák ellen Litvániában és Fehéroroszországban.
A Vörös Hadsereg 1944 júliusában érkezett Litvániába. Tolka egészen 1945. május 8-ig, Németország kapitulációjáig folytatta a harcot, de ekkor már a szovjet NKDV titkosszolgálat munkatársaként. A háború után Lengyelországon keresztül Olaszországba érkezett, ahol fölvette a kapcsolatot a brit hadsereg keretében harcoló palesztinai Zsidó Brigáddal. A német hadsereg és a német polgári lakosság ellen is megtorló akciókat végrehajtó Zsidó Brigáddal való együttműködése azonban tiszavirág életű volt, mert Tolka, ki tudja, miért, 1945 decemberének végén fölszállt a Hanna Szenes nevű illegális bevándorlóhajóra és fedélzetén megérkezett Palesztinába.
A Szentföldön is robbant
De hogy milyen megbecsülésnek örvendenek Izraelben a más népek körében gyilkolászó zsidó judeonácik, annak érzékeltetésére először bemutatjuk Jichák Árád sorsának alakulását a Szentföldön.
Alig érkezik meg Palesztinába, mindössze két hónapot tölt Jágúr kibucban, s máris a britek és az arabok ellen harcoló Pálmáh nevű zsidó fegyveres alakulat soraiban találjuk. (A Pálmáh
a héber P'lugot Máhác, azaz a Lesújtás Századai kifejezés mozaikszava.) A Pálmáh elit alakulat (amely 1948-ban beolvadt az akkor megalakult izraeli hadseregbe) emlékét megörökítő héber nyelvű világhálós honlapon olvasható, hogy Árád 1946 elején Náán településen elvégzi a pilótatanfolyamot, brit bizonyítványt kap, s már szorgalmasan készíti a légi fölvételeket az arab célpontokról, amikor kiderül, hogy színtévesztő. Nagy tragédia persze nem történt, mert a partizán mindig gyorsan föltalálja magát: visszatér a korábbi, még a szovjet elvtársaktól tanult foglalatosságához, a robbantásos merényletekhez. Tolka tehát ott folytatja, ahol partizánként abbahagyta. Rövidesen a robbantásos szabotőr akciókat végrehajtó tisztek kiképzője lesz Ásdot Jáákov és Áfikím kibucban. S hogy tanítványainak a gyakorlatban is bemutassa a szaktudását, fölrobbantja egy arab falubíró (muhtár) lakóházát annak lakóival együtt. Később Kelet-Jeruzsálemben a palesztinok lakta Sejk Dzsarráh és Suáfát nevű negyedében már több tucat arab házat repít a levegőbe.
Árád az 1948-ban megalakult izraeli hadseregben az '50-es évek közepén a páncélos hadosztályok műveleti alosztályának tisztje, az 1956-os Szuezi háborúban pedig a 27. zászlóalj tankista ezredének parancsnoka. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban már vezérezredesi rendfokozattal a váll-lapján a hadsereg oktatási főtisztje. 1972-ben, aránylag fiatalon, 46 éves fejjel leszerel és ezzel elkezdődik a polgári karrierje.
A Holokauszt Múzeum élén
Jichák Árád a tel-avivi egyetemen (hivatalos neve: Tel-Aviv Egyetem) a második világháború, s azon belül a zsidó holokauszt történetének sikeres előadója. Számos, ezzel a témával foglalkozó könyvet írt és adott ki különböző nyelveken. Az egyetemi katedra mellett 1972-ben a néhai Jigál Álon oktatásügyi és kulturális miniszter kinevezi a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsa elnökének, amely tisztséget egészen 1993-ig betölti. Árád a történelemtudományok doktora, disszertációját a vilniusi gettó történetéről írta. Később két kötetben megírta a Szovjetunió zsidóságának holokausztját.
Az antiszemita litvánok
A Háárec izraeli héber nyelvű napilap 2007. szeptember 7-én azt írja, hogy a litván hatóságok Jichák Árád emlékiratainak tüzetes tanulmányozása során jutottak arra a következtetésre, hogy az izraeli történész Litvánia német megszállása idején partizánként, illetve a világháború alatt és után az NKVD nevű szovjet titkosszolgálat munkatársaként tevékenyen részt vett litván polgári személyek, elsősorban szovjetellenes hazafiak kivégzésében. Jichák Árád az önéletrajzi művének (A Partizán - A Siralom völgyéből a Sion hegyig) megírásakor még nyilván nem gondolt arra, hogy a Szovjetunió szétesése után függetlenné váló Litvánia esetleg elkezdi kutatni a litván hazafiak ellen elkövetett kommunista zsidó bűntetteket.
Rimvydas Valentukevicius litván államügyész az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy hivatala országok közti jogsegélynyújtásra vonatkozó iratot küldött az izraeli legfőbb ügyészségnek, amelyben kérte, hogy a zsidó állam tegye lehetővé Jichák Árád meghallgatását. Az izraeli történésznek küldött levélben a litván hatóság közli Áráddal, hogy emberiség ellen elkövetett bűnökkel gyanúsítják, s ezért szeretnék kihallgatni. Árád persze tagadja a vádat, s rögtön kijelentette, hogy a litván gyanúsítás részét képezi annak a bosszúhadjáratnak, amelyet azért indítottak ellene, mert történészként gondosan összeállította a németekkel együttműködő litvánok listáját. Valentukevicius ügyész szerint az Árádra vonatkozó terhelő bizonyítékokat a Litván Népirtás és Ellenállás Kutató Központ szerezte be. "Sok olyan dokumentum áll a rendelkezésünkre, amelyek arra engednek következtetni, hogy Jichák Árád igenis részt vett emberiségellenes bűncselekmények elkövetésében", jelentette ki az AFP-nek Rimvydas Valentukevicius litván államügyész.
A sérthetetlen kettős mérce
Jichák Árád és az izraeli sajtó egy része természetesen antiszemitizmussal vádolta meg a történészt egyelőre csupán meghallgatni kívánó litván hatóságokat. Árád a Háárecnek a következőt nyilatkozta: "A litvánok ezzel a kéréssel tulajdonképpen azt szeretnék bebizonyítani, hogy a második világháború idején voltak ugyan zsidókat gyilkoló litvánok, de ugyanakkor zsidók is öltek ártatlan litvánokat." A litván Republika című újság nemrégiben szintén követelte Izraeltől, hogy tegye lehetővé Árád kihallgatását Vilniusban. A Háárec egyik cikkírója erre reagálva viszont ezt írta: "A Republika nem először fejt ki antiszemita és fasiszta nézeteket."
Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója is igen érdekes és elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Háárec 2007. szeptember 9-ei számában az Árád meghallgatására vonatkozó litván kérésről: "Nem ez az első eset arra, hogy idegen országok megpróbálják elérni a nácikkal kollaborálók meggyilkolásával gyanúsított izraeli állampolgárok kiadatását. Korábban a lengyelek egy személy (a tömeggyilkos Slomo Morel - H. J. megj.), míg a litvánok Árádon kívül két izraeli állampolgár kihallgatásának lehetővé tételét kérték. Az izraeli igazságügyi minisztérium azonban nem hajlandó eleget tenni ezeknek a megkereséseknek, mert antiszemita kérésekről van szó. A litván vizsgálóbizottság is bűnben született, mert párhuzamosan kívánják vizsgálni a szovjetek és a nácik által elkövetett bűncselekményeket. Márpedig az elfogadhatatlan, hogy egyenlőségjelet tegyenek a két esemény közé", nyilatkozta Efrájim Zuroff. (Megjegyezzük, hogy a zsidó judeonácikat ilyen szépen védelmező Efrájim Zuroff szorgalmazza az Ausztráliában élő 86 éves Zentai Károly és a 95 esztendős budapesti Képíró Sándor magyar bíróság elé állítását a zsidók ellen elkövetett második világháborús állítólagos bűncselekményeik miatt.)
S hogy az olvasó jobban megértse az Izraelben és általában a zsidók bizonyos köreiben uralkodó fölfogást, a fentebb olvasható sajtónyilatkozatoknak az a lényege, hogy ha zsidó követ el emberiségellenes, népirtó bűncselekményeket, és ezért felelősségre kívánják vonni, vagy ha valaki csak rámutat bizonyos zsidók visszatetsző cselekedeteire, akkor azt az embert rögtön kikiáltják antiszemitának és fasisztának.
A most 81 esztendős Jichák Árád kiadatása ügyében az izraeli igazságügyi minisztérium e sorok írásakor még nem hozta meg a végső döntést, de túlzott illúzióik a litvánoknak sem lehetnek, amiképpen Jeruzsálem egészen pimasz jogi csűréssel csavarással korábban a lengyel hatóságok kérését is elutasította a másik zsidó tömeggyilkos, Slomo Morel esetében. Pedig Vilnius - amint az a litván megkeresésben olvasható - először csak meghallgatni szeretné a világhírű izraeli holokausztkutatót, megadva neki a nyilvános fórumot arra, hogy tisztázza magát. Jichák Árád nyilván jól tudja, hogy miért nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.
A következő számunkban megjelenő részben szólunk további zsidó tömeggyilkosokról, az általuk létrehozott megtorló alakulatok tevékenységéről, illetve arról, hogy az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények után Izraelben és másutt a hajuk szála sem görbül, sőt, ha valamelyik ország merészeli kérni a kiadatásukat, vagy követeli azt, hogy vonják őket felelősségre a jelenlegi tartózkodási helyükön, akkor a hivatalos izraeli válasz szinte mindig az, hogy a németek, a lengyelek, a litvánok, a horvátok és más népek ellen a bosszúálló zsidók által elkövetett népirtások nem számítanak olyan bűncselekménynek, mint amilyen rémtetteket elkövettek a német nácik és segítőik.
Izrael ezúttal sem adja ki a népirtást elkövető tömeggyilkosait
A litván hatóságok 2007 augusztusában kérték Izraeltől Jichák Árád neves holokausztkutató meghallgatását, mert Vilnius szerint a történész a II. világháború idején és közvetlenül utána tevékenyen részt vett litván polgári személyek meggyilkolásában. A zsidó állam, amint korábban, valószínűleg ezúttal sem tesz eleget egy zsidó háborús bűnös kiadatására vonatkozó idegen kérésnek.
A második világháború utáni időszaktól napjainkig a sajtó, az irodalom, a képzőművészetek, a filmművészet és a történetírás irdatlan mennyiségben árasztja ránk a német nácik és segítőik által a zsidó nép ellen véghezvitt holokauszt eseményeiről, méreteiről és fájdalmáról szóló beszámolókat, visszaemlékezéseket és művészi alkotásokat. Mindez érthető, fájdalmas és nagyon emberi.
A magyarok holokausztja tabu
A zsidók XX. századi tragédiáját mindenkinek ismernie és előtte méltóképpen tisztelegnie kell. Másrészt viszont a háború befejezése után több mint hat évtizeddel tarthatatlan állapot az, hogy például a nemzetközi zsidó szervezetek, de leginkább Izrael állam nyomására szinte minden országban le kell tagadni az örmény holokauszt megtörténtét. (A magyar Országgyűlésben körülbelül két évvel ezelőtt képviselők egy csoportja törvényhozással kívánt emléket állítani az örmény tragédiának, de cionista nyomásra a javaslat napirendre sem kerülhetett). Továbbra sem illik beszélni a szövetségesek által a második világháború vége felé a német polgári lakosság soraiban véghezvitt tudatos, előre kitervelt tömeggyilkosságokról. Mi, ötvenesek, hatvanasok az iskolában, a színházakban és a mozikban a zsidó holokauszt történésein nőttünk föl, miközben a háború utáni időszaktól napjainkig a zsidók dominálta hazai kulturális élet és a médiumok hallgattak és elhallgattatnak a Tito partizánjai és a román Maniu-gárdisták által Délvidéken és Erdélyben kivitelezett magyarirtásról, a Felvidékről Magyarországra és Csehországba deportált nemzettestvéreink tragédiájáról, a szolyvai, a foksányi és a barcaföldvári haláltáborokról.
A hazai médiumok és politikusok (akiket mi választottunk a nyakunkra) tekintélyes része manapság is a holokausztkultúrát részesíti előnyben, s még mindig nacionalistának, rasszistának, nyilasnak, de a legjobb esetben csak magyarkodónak nevezik azt, aki ki meri mondani, hogy volt magyar holokauszt is. A tabukat végre meg kell törni. Ezennel elindítunk egy sorozatot, amelyben igyekszünk fölvázolni a zsidók által a II. világháború alatt és után elkövetett népirtásokat.
Népirtó történész
Slomo (Solomon) Morel, a lengyelországi születésű zsidó kommunista tömeggyilkos, a német polgári személyek számára Swietochlowice városban létesített koncentrációs tábor szadista hóhéra 2007. február 14-én ágyban, párnák és jó anyagi körülmények között hunyt el Tel-Avivban. A lengyel hatóságok korábban kétszer is kérték kiadatását Izraeltől emberiségellenes és népirtó bűncselekmények elkövetése miatt. De mindhiába. (Morelről írásunkban később majd részletesen értekezünk.)
Jichák Árád, a világhírű holokausztkutató izraeli történész kiadatását, pontosabban egy vizsgálóbizottság előtti meghallgatását alig néhány héttel ezelőtt, 2007 augusztusában a litván hatóságok kérték. Vilnius szerint ugyanis Árád, akárcsak a lengyelországi Morel, a II. világháború idején és után tevékenyen kivette részét ártatlan polgári személyek meggyilkolásából. Az izraeli hatóságok "természetesen" a legújabb kiadatási kérelemnek sem hajlandók eleget tenni. Pedig az Árádnak tulajdonított szörnyű bűncselekmények azért is elgondolkodtatóak, mert az izraeli történész nem csak neves holokausztkutató, hanem a téma egyetemi előadója és huszonegy esztendőn keresztül a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának az elnöke is volt, s ezenkívül az izraeli hadsereg nyugalmazott vezérezredese.
A cionista mozgalomban kezdte
Jichák Árád (eredeti nevén: Iszák Rudnickij) 1926. november 11-én született a litvániai Svencionys városban. Az általános iskolát a Tárbut (kultúra) nevű, az egész kelet-európai zsidó világra kiterjedő héber tannyelvű intézetben végezte, majd siheder korában belépett a Litvániában is tevékenykedő Hánoár Hácijoni (Cionista Ifjúság) elnevezésű mozgalomba. A II. világháború kitörése 1939-ben éppen Varsóban érte, de idejében visszament a szülővárosába, amely ekkor (már és még) éppen szovjet megszállás alatt volt. De mivel a különféle felszabadítók a történelem folyamán Litvániában is sűrűn váltogatták egymást, Jichák Árád, és vele együtt 200 ezer ottani zsidó, 1941 szeptemberétől a németektől volt kénytelen rettegni. A litván fővárosban és más településeken a háború előtt mintegy 200 ezer zsidó élt, s ezért a héberül jól tudó litván zsidók Vilniust csak Észak Jeruzsálemeként (Jerusálájim sel hácáfon) emlegették.
Partizánból NKVD ügynök
Jichák Árád visszaemlékezésében azt írja, hogy a németek gödrökbe lőtték szülővárosa zsidó lakosságának jó részét, de ő és vele együtt még néhány gyermek megszökött. A németek ezután egy kisebb gettót létesítettek a város mesteremberei számára. A gyerekeket kivitték a városon kívülre, ahol a raktárakban felgyülemlett zsákmányolt szovjet fegyvereket kellett nekik osztályozni és tisztítani. Mindjárt az első munkanapon elcsent egy rövid csövű, tehát könnyen ruha alá rejthető puskát. Egy hónap leforgása alatt a gyerekek két zsáknyi fegyvert loptak, majd elkezdték megszervezni a földalatti ellenállást. A gettót a németek őrizték, s így aztán komolyabb ellenállást nem tudtak kifejteni. 1943 márciusában a fiatalok kiszöktek a környező erdőkben tevékenykedő szovjet partizánokhoz. Árád a Markov Brigád Vilniusi Zászlóalj nevű szovjet partizánegységben Tolka mozgalmi néven a háború végéig elsősorban robbantásos terrorcselekményeket hajtott végre. 1943-ban beszivárgott a német hadsereg ellenőrizte vilniusi gettóba, ahol találkozott Ábbá Kovnerrel, az ottani ellenállási csoport parancsnokával, később Izrael koszorús költőjével. Árád az önéletrajzi visszaemlékezésében leírja, hogy a háború idején a szovjet partizánok soraiban miként harcolt a németekkel együttműködő litvánok, illetve jóval kisebb vehemenciával a német katonák ellen Litvániában és Fehéroroszországban.
A Vörös Hadsereg 1944 júliusában érkezett Litvániába. Tolka egészen 1945. május 8-ig, Németország kapitulációjáig folytatta a harcot, de ekkor már a szovjet NKDV titkosszolgálat munkatársaként. A háború után Lengyelországon keresztül Olaszországba érkezett, ahol fölvette a kapcsolatot a brit hadsereg keretében harcoló palesztinai Zsidó Brigáddal. A német hadsereg és a német polgári lakosság ellen is megtorló akciókat végrehajtó Zsidó Brigáddal való együttműködése azonban tiszavirág életű volt, mert Tolka, ki tudja, miért, 1945 decemberének végén fölszállt a Hanna Szenes nevű illegális bevándorlóhajóra és fedélzetén megérkezett Palesztinába.
A Szentföldön is robbant
De hogy milyen megbecsülésnek örvendenek Izraelben a más népek körében gyilkolászó zsidó judeonácik, annak érzékeltetésére először bemutatjuk Jichák Árád sorsának alakulását a Szentföldön.
Alig érkezik meg Palesztinába, mindössze két hónapot tölt Jágúr kibucban, s máris a britek és az arabok ellen harcoló Pálmáh nevű zsidó fegyveres alakulat soraiban találjuk. (A Pálmáh
a héber P'lugot Máhác, azaz a Lesújtás Századai kifejezés mozaikszava.) A Pálmáh elit alakulat (amely 1948-ban beolvadt az akkor megalakult izraeli hadseregbe) emlékét megörökítő héber nyelvű világhálós honlapon olvasható, hogy Árád 1946 elején Náán településen elvégzi a pilótatanfolyamot, brit bizonyítványt kap, s már szorgalmasan készíti a légi fölvételeket az arab célpontokról, amikor kiderül, hogy színtévesztő. Nagy tragédia persze nem történt, mert a partizán mindig gyorsan föltalálja magát: visszatér a korábbi, még a szovjet elvtársaktól tanult foglalatosságához, a robbantásos merényletekhez. Tolka tehát ott folytatja, ahol partizánként abbahagyta. Rövidesen a robbantásos szabotőr akciókat végrehajtó tisztek kiképzője lesz Ásdot Jáákov és Áfikím kibucban. S hogy tanítványainak a gyakorlatban is bemutassa a szaktudását, fölrobbantja egy arab falubíró (muhtár) lakóházát annak lakóival együtt. Később Kelet-Jeruzsálemben a palesztinok lakta Sejk Dzsarráh és Suáfát nevű negyedében már több tucat arab házat repít a levegőbe.
Árád az 1948-ban megalakult izraeli hadseregben az '50-es évek közepén a páncélos hadosztályok műveleti alosztályának tisztje, az 1956-os Szuezi háborúban pedig a 27. zászlóalj tankista ezredének parancsnoka. Az 1967-es, úgynevezett hatnapos háborúban már vezérezredesi rendfokozattal a váll-lapján a hadsereg oktatási főtisztje. 1972-ben, aránylag fiatalon, 46 éves fejjel leszerel és ezzel elkezdődik a polgári karrierje.
A Holokauszt Múzeum élén
Jichák Árád a tel-avivi egyetemen (hivatalos neve: Tel-Aviv Egyetem) a második világháború, s azon belül a zsidó holokauszt történetének sikeres előadója. Számos, ezzel a témával foglalkozó könyvet írt és adott ki különböző nyelveken. Az egyetemi katedra mellett 1972-ben a néhai Jigál Álon oktatásügyi és kulturális miniszter kinevezi a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsa elnökének, amely tisztséget egészen 1993-ig betölti. Árád a történelemtudományok doktora, disszertációját a vilniusi gettó történetéről írta. Később két kötetben megírta a Szovjetunió zsidóságának holokausztját.
Az antiszemita litvánok
A Háárec izraeli héber nyelvű napilap 2007. szeptember 7-én azt írja, hogy a litván hatóságok Jichák Árád emlékiratainak tüzetes tanulmányozása során jutottak arra a következtetésre, hogy az izraeli történész Litvánia német megszállása idején partizánként, illetve a világháború alatt és után az NKVD nevű szovjet titkosszolgálat munkatársaként tevékenyen részt vett litván polgári személyek, elsősorban szovjetellenes hazafiak kivégzésében. Jichák Árád az önéletrajzi művének (A Partizán - A Siralom völgyéből a Sion hegyig) megírásakor még nyilván nem gondolt arra, hogy a Szovjetunió szétesése után függetlenné váló Litvánia esetleg elkezdi kutatni a litván hazafiak ellen elkövetett kommunista zsidó bűntetteket.
Rimvydas Valentukevicius litván államügyész az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy hivatala országok közti jogsegélynyújtásra vonatkozó iratot küldött az izraeli legfőbb ügyészségnek, amelyben kérte, hogy a zsidó állam tegye lehetővé Jichák Árád meghallgatását. Az izraeli történésznek küldött levélben a litván hatóság közli Áráddal, hogy emberiség ellen elkövetett bűnökkel gyanúsítják, s ezért szeretnék kihallgatni. Árád persze tagadja a vádat, s rögtön kijelentette, hogy a litván gyanúsítás részét képezi annak a bosszúhadjáratnak, amelyet azért indítottak ellene, mert történészként gondosan összeállította a németekkel együttműködő litvánok listáját. Valentukevicius ügyész szerint az Árádra vonatkozó terhelő bizonyítékokat a Litván Népirtás és Ellenállás Kutató Központ szerezte be. "Sok olyan dokumentum áll a rendelkezésünkre, amelyek arra engednek következtetni, hogy Jichák Árád igenis részt vett emberiségellenes bűncselekmények elkövetésében", jelentette ki az AFP-nek Rimvydas Valentukevicius litván államügyész.
A sérthetetlen kettős mérce
Jichák Árád és az izraeli sajtó egy része természetesen antiszemitizmussal vádolta meg a történészt egyelőre csupán meghallgatni kívánó litván hatóságokat. Árád a Háárecnek a következőt nyilatkozta: "A litvánok ezzel a kéréssel tulajdonképpen azt szeretnék bebizonyítani, hogy a második világháború idején voltak ugyan zsidókat gyilkoló litvánok, de ugyanakkor zsidók is öltek ártatlan litvánokat." A litván Republika című újság nemrégiben szintén követelte Izraeltől, hogy tegye lehetővé Árád kihallgatását Vilniusban. A Háárec egyik cikkírója erre reagálva viszont ezt írta: "A Republika nem először fejt ki antiszemita és fasiszta nézeteket."
Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ igazgatója is igen érdekes és elgondolkodtató nyilatkozatot adott a Háárec 2007. szeptember 9-ei számában az Árád meghallgatására vonatkozó litván kérésről: "Nem ez az első eset arra, hogy idegen országok megpróbálják elérni a nácikkal kollaborálók meggyilkolásával gyanúsított izraeli állampolgárok kiadatását. Korábban a lengyelek egy személy (a tömeggyilkos Slomo Morel - H. J. megj.), míg a litvánok Árádon kívül két izraeli állampolgár kihallgatásának lehetővé tételét kérték. Az izraeli igazságügyi minisztérium azonban nem hajlandó eleget tenni ezeknek a megkereséseknek, mert antiszemita kérésekről van szó. A litván vizsgálóbizottság is bűnben született, mert párhuzamosan kívánják vizsgálni a szovjetek és a nácik által elkövetett bűncselekményeket. Márpedig az elfogadhatatlan, hogy egyenlőségjelet tegyenek a két esemény közé", nyilatkozta Efrájim Zuroff. (Megjegyezzük, hogy a zsidó judeonácikat ilyen szépen védelmező Efrájim Zuroff szorgalmazza az Ausztráliában élő 86 éves Zentai Károly és a 95 esztendős budapesti Képíró Sándor magyar bíróság elé állítását a zsidók ellen elkövetett második világháborús állítólagos bűncselekményeik miatt.)
S hogy az olvasó jobban megértse az Izraelben és általában a zsidók bizonyos köreiben uralkodó fölfogást, a fentebb olvasható sajtónyilatkozatoknak az a lényege, hogy ha zsidó követ el emberiségellenes, népirtó bűncselekményeket, és ezért felelősségre kívánják vonni, vagy ha valaki csak rámutat bizonyos zsidók visszatetsző cselekedeteire, akkor azt az embert rögtön kikiáltják antiszemitának és fasisztának.
A most 81 esztendős Jichák Árád kiadatása ügyében az izraeli igazságügyi minisztérium e sorok írásakor még nem hozta meg a végső döntést, de túlzott illúzióik a litvánoknak sem lehetnek, amiképpen Jeruzsálem egészen pimasz jogi csűréssel csavarással korábban a lengyel hatóságok kérését is elutasította a másik zsidó tömeggyilkos, Slomo Morel esetében. Pedig Vilnius - amint az a litván megkeresésben olvasható - először csak meghallgatni szeretné a világhírű izraeli holokausztkutatót, megadva neki a nyilvános fórumot arra, hogy tisztázza magát. Jichák Árád nyilván jól tudja, hogy miért nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.
A következő számunkban megjelenő részben szólunk további zsidó tömeggyilkosokról, az általuk létrehozott megtorló alakulatok tevékenységéről, illetve arról, hogy az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények után Izraelben és másutt a hajuk szála sem görbül, sőt, ha valamelyik ország merészeli kérni a kiadatásukat, vagy követeli azt, hogy vonják őket felelősségre a jelenlegi tartózkodási helyükön, akkor a hivatalos izraeli válasz szinte mindig az, hogy a németek, a lengyelek, a litvánok, a horvátok és más népek ellen a bosszúálló zsidók által elkövetett népirtások nem számítanak olyan bűncselekménynek, mint amilyen rémtetteket elkövettek a német nácik és segítőik.
Hering József
