Az Egyesült Államok által bevezetett szankciókkal szinkronban a Facebook tulajdonában lévő Instagram is odacsapott: sok bejegyzést és fiókot törölt, nehéz helyzetbe hozva ezzel az iráni médiát.
A jelek szerint az Instagram is a nemzetközi politika színterévé vált. A CNN beszámolója szerint a platformról törölték az amerikaiak által meggyilkolt Kászim Szulejmáni tábornokot, valamint az iráni Forradalmi Gárdát éltető bejegyzéseket és fiókokat. A hírt a Facebook is megerősítette, mosván kezeiket, hogy így tudják betartani a Forradalmi Gárdára és vezetőire vonatkozó amerikai szankciókat.
A Nemzeti Újságíró Szövetség szerint a törölt fiókok egy részét ugyan visszaállították, de a Szulejmáni halála kapcsán született bejegyzések továbbra sem érhetők el. Az elnémított fiókok között pedig több olyan is volt, amely hírügynökségekhez kötődik.
Zoom
Ez azért is fontos, mert Iránban a közösségi oldalak jelentős részét blokkolják. Az Instagram viszont a kevés kivétel közé tartozik, így ezen keresztül meg lehetne ismerni az irániak álláspontját is – még akkor is, ha az az állami narratíva. Az Engadget szerint ugyanakkor a törlések nem érintik az Iránon kívüli fiókokat.
Az iráni kormány és az ottani újságírók kifogásolták az Instagram lépését. Az iráni újságírókat tömörítő teheráni szervezet egyenesen Adam Mosserinek, az Instagram vezetőjének írt panaszt, és kérték őt, hogy hagyjon fel a cenzúrázással. Az egyiptomi zsidó gyökerekkel rendelkező Mosseri pedig nyilván hanyatt-homlok rohanni fog, hogy a törzsi cenzúrát eltörölje. Vagy mégsem.
Az Instagram ráadásul azzal is tud takarózni, hogy az amerikai törvények kötik, így nem valószínű, hogy a közeljövőben változna a helyzet.
(Kuruc.info - HVG - CNN nyomán)