Rabbi figyeli a Bundestag vitáját
Guido Westerwelle, a fütyiügyekben ugyancsak érzékeny német külügyminiszter üdvözölte a Bundestag körülmetélést legalizáló
döntését. „A Bundestag egyértelmű üzenete az, hogy Németország vallásilag is toleráns, s az marad a jövőben is”, jelentette ki, majd hozzáfűzte: „nálunk a muszlimok és a zsidók szabadon gyakorolhatják a vallásukat”.
A Bundestagban tegnap megszavazott, a körülmetélést engedélyező törvényt egyébként maga a berlini kormány indítványozta, miután az idén nyáron egy kölni bíróság ítélettel nyilvánította törvénytelennek a Németország területén elvégzett circumcisiót, azaz körülmetélést. A Bundestag alsóháza tegnap 434 igennel és 100 nemmel jóváhagyta, megszavazta a törvényjavaslatot.
A kölni bíróság ítélete után azonnal megkezdődött a zsidók tiltakozása, fenyegetőzése, a holokauszttal való előhozakodása. A Berlin utcáin „Bist du Jude? Ja!” (Zsidó vagy? Igen!) fölirattal sétafikáltak föl s alá az újabb antiszemita térhódítás ellen tiltakozó üldözöttek.

Vonzó hölgyek a körülmetélésért Berlinben
A vén Simon Peresz pedig fölhívta telefonon Angela Merkel német kancellárt, és kérte a tiltás érvénytelenítését. Bibi Netanjáhu néhány nappal ezelőtti újabb németországi pénzbehajtóútjának egyik kiemelt pontja a körülmetélés legalizálása volt. A Bundestag tegnap már végre is hajtotta az izraeli ukázt.

Netanjáhu csókja törvényt ér
A tegnap megszavazott törvény egyértelműen a zsidóknak kedvez, mert előírja: a circumcisiót csak szakképzett személy teheti, s abban az esetben, ha félévesnél idősebb csecsemőről van szó, akkor a műveletet csak orvos végezheti. A vallási előírás szerint a zsidók ugyanis – normális körülmények között – nyolc napos korukban metélik körül a fiúgyermekeiket, míg az iszlám vallásban az a szabály, hogy addig kell elvégezni, amíg a fiú be nem tölti a tizennegyedik életévét. Persze a muszlimoknál is azt tartják, hogy minél előbb, annál jobb. Egyébként a szép számú németországi muszlim közösség nem nagyon hallatta hangját a kölni bíróság tiltó döntése után, mert tudták, hogy a hisztérikus zsidók majd kikaparják nekik a gesztenyét. Így is lett.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info