Péntekről szombatra virradó éjszaka, röviddel éjfél után egy autós jelentette, hogy Remchingenben lángokban áll egy háromszintes épület. Személyes sérülésre nem került sor (mert még üres volt a menedékkérők számára kijelölt otthon - H. J.), de az anyagi kár eléri a 70 ezer eurót. A tűz oltására a bejelentés után a helyszínre érkezett a remchingeni és a königsbach-steini tűzoltóság mintegy hatvan tagja és végül eloltotta a tüzet. Az egykor egyesületi otthonként szolgált, fölújított épületben kedden ünnepség keretében menekülteket szállásoltak volna el - írja a Pforzheimer Zeitung és a Stimme című újság.
Zoom
A menekültotthonnak szánt épület Remchingenben (Fotók: Zachmann és Meyer)
Karl-Heinz Ruff karlsruhei rendőrfőnök már szombaton hajnalban parancsot adott egy 17 tagú nyomozócsoportnak a Remchingen község Singen nevű településrészén történt tűzeset hátterének és körülményeinek kiderítésére. Szombaton délelőtt a súlyosan károsodott épülethez érkezett a többi között a Törökországban született, 45 éves Bilkay Öney, Baden-Württemberg tartomány bevándorlási minisztere, aki a társaságában levő közéleti emberekkel együtt, szörnyülködések közepette mélységesen elítélte a történteket.
Zoom
Bilkay Öney tartományi miniszter (középen) a helyszínen szörnyülködik
Agymosott német fiatalok egy csoportja (igaz, csak mindössze 40-50 öngyűlölő "Dreck" - H. J.) már másnap, szombaton, négerekkel és más oda nem való jövevényekkel megerősítve masírozott az eddig békés Remchingen település utcáin. Transzparenseiken angolul a többi között az "Isten hozta a menekülteket!", míg németül az Egyetlen ember sem illegális" és a "Kiverni a nacionalizmust a fejekből!" szövegű jelmondatok voltak olvashatók.
Zoom
Kedden ide még nem költöznek be a menekültek
Időközben Berlinben, magasabb szinten is is megszólaltak az ilyenkor nélkülözhetetlen elhatárolódók és elítélők. Heiko Maas (SPD) szövetségi igazságügyi miniszter sietett kijelenteni: "A menekülteket befogadó otthonok elleni merénylet egyben a társadalmunk elleni támadás is, támadás mindnyájunk ellen. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a hozzánk érkező, mindenüket elveszített menekültek itt menedéket találjanak", idézi a német minisztert a Die Stimme című újság.
Zoom
Agymosott csürhe érintettekkel megerősítve Remchingenben
Winfried Kretschmann (Die Grüne - Zöldek), Baden-Württemberg miniszterelnöke is az elvárásoknak megfelelően keménykedett: "Mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy a tervezett remchingeni menekültotthon aljas gyújtogatásmerényletének körülményeit kiderítsük. Nálunk ugyanis nincs helye a gyűlöletnek és a kirekesztésnek" - mondta a Baden-Württemberg kormányfője.
Remchingen község egy békés, pasztorális vidéken levő település Németország Baden-Württemberg tartományában, a Pfinz folyó mentén, Karlsruhe és Pforzheim városok között. Az itt élő szorgalmas, tisztaságra ügyelő lakosság nyilván nem várja olyan lelkesen a "mindenüket elveszített menekülteket", mint a szövetségi tartomány és Berlin vezető politikusai.
Hering - J. - Kuruc.info
Kapcsolódó: