 |
Kapcsolódó:
Izraeli lap: a zsidók zöme fajvédő rasszista (ezzel vajon mikor foglalkozik a Néphazugság, amely "tudományosan" is károsnak tartja, hogy a magyar egyetemisták zöme jobboldali?)
Bibsikárogás a Néphazugságban: (kemény)jobbra tolódnak az egyetemi hallgatók
A Szentföldön nemrégiben két demokratikus parlamenti választás is volt: előbb a még mindig izraeli megszállás alatti palesztin területeken, majd Izraelben. A palesztinok többsége a radikális Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom jelöltjeit ruházta föl a kormányalakításhoz szükséges mandátummal. Az izraeli megszállás és annak minden következménye fölött képmutató módon szemet húnyó nagyvilág azonnal megkérdőjelezte a Hamász választási sikerét, pontosabban mindjárt kemény föltételekhez kötötte a radikális mozgalom kormányalakítási jogát. Az izraeli választások eredményét ezzel szemben a demokrácia ünnepének, s a vártnál rosszabbul szerepelt Kádimá párt győzelmét a palesztinokkal való béke zálogának nevezik.
Gidon Lévi, a tekintélyes Háárec című izraeli héber nyelvű napilap zsidó újságírója még a választások előtt néhány nappal publikálta azt a cikkét, amelyben kiállítja a bizonyítványt az izraeli társadalomról és a választásokon induló pártokról. A választások végeredménye szinte szóról szóra igazolja Gidon Lévi előzetes kórképét. Juszef el-Kudszi fordításában részleteket közlünk a neves izraeli újságíró cikkéből.
Gidon Lévi: Egy nép, egy program (Ein Volk, ein..?)
A mostani választás figyelemre méltó, mert felfedi az izraeli társadalom igazi arculatát és rejtett vágyait. Több mint száz leendő képviselő ugyanis egyetlen program, a rasszizmus megvalósításán munkálkodik majd az izraeli parlamentben. (Az izraeli parlamentnek, a kneszetnek 120 tagja van – a fordító megj.). Valaha azt mondtuk, hogy Izraelben két polgár háromféle nézetet vall. De mára bebizonyosodott, hogy majdnem minden izraeli egyetlen, lényegében fajvédő álláspontot képvisel. A 2006-os választások hűen bizonyítják ezt.
A mostani választások után a parlamentbe bekerülő képviselők jelentős többsége ugyanis azt a hazugságot teszi magáévá, hogy Izraelnek nincs partnere a béke megteremtéséhez. A honatyák döntő többsége tehát nem hisz a béke lehetőségében és megválasztóihoz hasonlóan nem hajlandó egyenlő értékű embereknek elfogadni a palesztinokat. Izraelben sosem volt olyan sok nyílt támogatója a rasszizmusnak, mint manapság.
A jelenlegi választások igazi slágere tehát a fajvédelem.
Nem kell Ávigdor Liebermannak lenni ahhoz, hogy valaki igazi fajvédő legyen. Az Éhud Olmert által javasolt „béke” ugyanis nem kevésbé rasszista, mint a Liebermann képviselte fölfogás. Liebermann el akarja távolítani az állam területéről a palesztinokat, míg Olmert és a hozzá hasonlók ki akarják törölni őket a tudatunkból. Egyik sem beszél már a palesztinokkal való békéről, mert igazából azt senki nem kívánja. Egyetlen vágy egyesíti őket: így vagy úgy szeretnének megszabadulni tőlük. Transzferrel, elválasztó fallal vagy „elszakadással”, de lényeg minden esetben az, hogy tűnjenek a szemünk elől. Mostanában a legnépszerűűb elképzelés az „egyoldalú elrendezés”, amelynek lényege a „nincs partner” hazug állítás, a felsőbbrendűségi érzés és kizárólag a „mi szükségleteink” figyelembe vétele, valamint a másik nép létezésétől való totális eltekintés. A baj az, hogy ez a nézet igen félrevezető, mert a palesztinok itt vannak, akárcsak mi. (…)
Korábban a társadalom csak a palesztinok szenvedésével szemben mutatott teljes közömbösséget, de a részvétlenség mára az izraeli elesettek, az itteni arabok, a szegények és a betegek szenvedése iránt is teret hódított. (…) Úgy néz ki, hogy az izraelieket már semmi nem képes fölrázni csipkerózsa álmukból. Nem hatja meg őket a szomszéd nép egyetlen nagy börtönbe zárása, a palesztinok körében véghezvitt rombolásunk és öldöklésünk, de még a saját társadalmunk elesettjeinek sorsa sem. Korábban ki merte volna gondolni, hogy Izraelben 2006-ban szinte egyáltalán nem történik említés az El-Jáámún faluban a múlt héten megesett borzalomról, amikoris közelről agyonlőttek egy nyolc és fél esztendős palesztin kislányt. De nem váltott ki tiltakozást az a hatósági szándék sem, hogy kitoloncoljanak az országból egy AIDS beteg, egyébként izraeli nővel házzasságban élő etióp férfit, csupán azért, mert nem zsidó. Nem volt semmi visszhangja annak sem, hogy a legutóbbi fölmérés szerint az izraeliek 68 százaléka nem szeretne arab szomszédot. (…)
Az izraeli demokrácia számára az is igen rossz üzenet, hogy nincs jelentősebb különbség a három legnagyobb párt programja között. Mindhárom azt állítja, hogy majdnem az egész ország a mienk. A választásokat már most eldöntöttnek lehet tekinteni, mert a szavazók döntő többsége a palesztinokat figyelmen kívül hagyó Kádimá, a Likud és nem kevésbé mértékben a Munkapárt fajvédő elrendezésére adja a szavazatát. A három nagyhoz csatlakoznak majd a szélső jobb és az ultravallásos pártok szavazói, s ezáltal megmutatja igazi arcát egy nép, amelynek közös nevezője és egyedüli egyesítője a fajgyűlölet.
A Szentföldön nemrégiben két demokratikus parlamenti választás is volt: előbb a még mindig izraeli megszállás alatti palesztin területeken, majd Izraelben. A palesztinok többsége a radikális Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom jelöltjeit ruházta föl a kormányalakításhoz szükséges mandátummal. Az izraeli megszállás és annak minden következménye fölött képmutató módon szemet húnyó nagyvilág azonnal megkérdőjelezte a Hamász választási sikerét, pontosabban mindjárt kemény föltételekhez kötötte a radikális mozgalom kormányalakítási jogát. Az izraeli választások eredményét ezzel szemben a demokrácia ünnepének, s a vártnál rosszabbul szerepelt Kádimá párt győzelmét a palesztinokkal való béke zálogának nevezik.
Gidon Lévi, a tekintélyes Háárec című izraeli héber nyelvű napilap zsidó újságírója még a választások előtt néhány nappal publikálta azt a cikkét, amelyben kiállítja a bizonyítványt az izraeli társadalomról és a választásokon induló pártokról. A választások végeredménye szinte szóról szóra igazolja Gidon Lévi előzetes kórképét. Juszef el-Kudszi fordításában részleteket közlünk a neves izraeli újságíró cikkéből.
Gidon Lévi: Egy nép, egy program (Ein Volk, ein..?)
A mostani választás figyelemre méltó, mert felfedi az izraeli társadalom igazi arculatát és rejtett vágyait. Több mint száz leendő képviselő ugyanis egyetlen program, a rasszizmus megvalósításán munkálkodik majd az izraeli parlamentben. (Az izraeli parlamentnek, a kneszetnek 120 tagja van – a fordító megj.). Valaha azt mondtuk, hogy Izraelben két polgár háromféle nézetet vall. De mára bebizonyosodott, hogy majdnem minden izraeli egyetlen, lényegében fajvédő álláspontot képvisel. A 2006-os választások hűen bizonyítják ezt.
A mostani választások után a parlamentbe bekerülő képviselők jelentős többsége ugyanis azt a hazugságot teszi magáévá, hogy Izraelnek nincs partnere a béke megteremtéséhez. A honatyák döntő többsége tehát nem hisz a béke lehetőségében és megválasztóihoz hasonlóan nem hajlandó egyenlő értékű embereknek elfogadni a palesztinokat. Izraelben sosem volt olyan sok nyílt támogatója a rasszizmusnak, mint manapság.
A jelenlegi választások igazi slágere tehát a fajvédelem.
Nem kell Ávigdor Liebermannak lenni ahhoz, hogy valaki igazi fajvédő legyen. Az Éhud Olmert által javasolt „béke” ugyanis nem kevésbé rasszista, mint a Liebermann képviselte fölfogás. Liebermann el akarja távolítani az állam területéről a palesztinokat, míg Olmert és a hozzá hasonlók ki akarják törölni őket a tudatunkból. Egyik sem beszél már a palesztinokkal való békéről, mert igazából azt senki nem kívánja. Egyetlen vágy egyesíti őket: így vagy úgy szeretnének megszabadulni tőlük. Transzferrel, elválasztó fallal vagy „elszakadással”, de lényeg minden esetben az, hogy tűnjenek a szemünk elől. Mostanában a legnépszerűűb elképzelés az „egyoldalú elrendezés”, amelynek lényege a „nincs partner” hazug állítás, a felsőbbrendűségi érzés és kizárólag a „mi szükségleteink” figyelembe vétele, valamint a másik nép létezésétől való totális eltekintés. A baj az, hogy ez a nézet igen félrevezető, mert a palesztinok itt vannak, akárcsak mi. (…)
Korábban a társadalom csak a palesztinok szenvedésével szemben mutatott teljes közömbösséget, de a részvétlenség mára az izraeli elesettek, az itteni arabok, a szegények és a betegek szenvedése iránt is teret hódított. (…) Úgy néz ki, hogy az izraelieket már semmi nem képes fölrázni csipkerózsa álmukból. Nem hatja meg őket a szomszéd nép egyetlen nagy börtönbe zárása, a palesztinok körében véghezvitt rombolásunk és öldöklésünk, de még a saját társadalmunk elesettjeinek sorsa sem. Korábban ki merte volna gondolni, hogy Izraelben 2006-ban szinte egyáltalán nem történik említés az El-Jáámún faluban a múlt héten megesett borzalomról, amikoris közelről agyonlőttek egy nyolc és fél esztendős palesztin kislányt. De nem váltott ki tiltakozást az a hatósági szándék sem, hogy kitoloncoljanak az országból egy AIDS beteg, egyébként izraeli nővel házzasságban élő etióp férfit, csupán azért, mert nem zsidó. Nem volt semmi visszhangja annak sem, hogy a legutóbbi fölmérés szerint az izraeliek 68 százaléka nem szeretne arab szomszédot. (…)
Az izraeli demokrácia számára az is igen rossz üzenet, hogy nincs jelentősebb különbség a három legnagyobb párt programja között. Mindhárom azt állítja, hogy majdnem az egész ország a mienk. A választásokat már most eldöntöttnek lehet tekinteni, mert a szavazók döntő többsége a palesztinokat figyelmen kívül hagyó Kádimá, a Likud és nem kevésbé mértékben a Munkapárt fajvédő elrendezésére adja a szavazatát. A három nagyhoz csatlakoznak majd a szélső jobb és az ultravallásos pártok szavazói, s ezáltal megmutatja igazi arcát egy nép, amelynek közös nevezője és egyedüli egyesítője a fajgyűlölet.
2006. 04.03.
(Juszef el-Kudszi - Háárec nyomán)
Tisztelt Szerkesztőség!
Fenti írásuk ékes bizonyítéka annak, hogy a zsidóság nem csupán a magyar fennmaradást, hanem az egész emberiség fennmaradását veszélyezteti, s ez ellen korlátlanul és eszközválogatás nélkül fel kell lépni, nem csak hazánkban, hanem az egész világon.
Azzal, hogy a zsidó társadalom szent könyveire hivatkozva semmibe sem veszi a történelem forgását, s tömeges arab őslakosságot toloncol el, illetve fogolytáborokba zár, a történelmileg több évszázada arab kézen lévő területekről, a világot fenyegető, pusztító anarchiát készíti elő, melyet szövetségeseivel – többek között a neoliberális amerikai felső vezetéssel – együtt kíván létrehozni.
A zsidóság törekvései egyszersmind elborzasztanak, és harcra serkentenek minden jóérzésű embert egy közös cél érdekében, és ez a cél nem más, mint Izrael állam teljes megszüntetése.
Annak az Izraelnek a megszüntetése, mely a háborút, az elnyomást és a tömegek emberhez méltó életének a semmibevételét tűzte ki zászlajára.
A cionisták globális hatalmat akarnak, nem csak a Közel-Keletre fáj a foguk, és módszereik között nem igen válogatnak.
Terrorfenyegetések ürügyén tömegével aláznak meg és pusztítanak el embereket, s bele se gondolnak abba, hogy ők a világ legszervezettebb, internacionális terrorhálózata.
Nem kétséges, hogy kik ellen kell megvívnia végső harcát az emberiségnek, és ez a harc nem csak a fennmaradás, hanem az ÉP EMBERI KULTÚRA harca is lesz.
Üdvözlettel:
Csaba
Üdvözlettel:
Csaba
