Balkáni országokból, Koszovóból, Bosznia-Hercegovinából, Macedóniából, Szerbiából, Montenegróból és Albániából összesen 877-en csatlakoztak az Iszlám Államhoz (IÁ), hogy a terrorszervezet oldalán vegyenek részt a szíriai és iraki harcokban - hangzott el szerdán Szarajevóban egy dzsihadistákról szóló konferencián.
A rendezvényt a balkáni oknyomozó újságírói hálózat (BIRN) szervezte azzal a céllal, hogy rávilágítson, hányan csatlakoztak az IÁ-hoz, valamint miként folyik a fiatalok radikalizációja, illetve a toborzás.
Elhangzott, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a legtöbben 2012-ben és 2013-ban csatlakoztak az iraki és szíriai harcokhoz, a legtöbben, háromszázan, Koszovóból mentek el. Macedóniából 207-en, Bosznia-Hercegovinából 200-an, Albániából 107-en, Szerbiából 50-en, Montenegróból pedig 13-an vettek részt külföldi harcokban az IÁ oldalán.
A konferencia résztvevői viszont a csatlakozók számánál riasztóbbnak tartották azt, hogy számos egykori harcos már vissza is tért szülőhazájába, így összesen 299-en már ismét a Nyugat-Balkánon vannak.
A visszatérőket nem tartóztatták le, a rendőrség viszont folyamatos megfigyelés alatt tartja őket - számolt be a BIRN. Megállapították ugyanakkor, hogy egyre kisebb azok száma, akik a harcokra vállalkoznak, ennek pedig legfőbb oka az, hogy szinte az összes érintett ország törvényben tiltotta meg a külföldi harcokban való részvételt, illetve a toborzást. Ez utóbbi egyébként a leggyakrabban az illegálisan létrehozott imahelyeken és a dzsámikban, valamint az interneten keresztül történik.
(MTI)