Elkezdődött csütörtök este a Bilderberg csoport éves találkozója a németországi Drezdában. A 64. Bilderberg Találkozón 20 országból mintegy 130 vendég vesz részt, többségük magas rangú politikus vagy döntéshozó az üzleti életből. Köztük van a német kormány három minisztere is, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter, Thomas de Maiziere belügyminiszter és Ursula von der Leyen védelmi miniszter.
Zoom
Vilmos Sándor holland uralkodó (k) érkezik a Bilderberg csoport találkozójára a drezdai Kempinski Hotelbe
A Szászország tartományi fővárosban rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a találkozónak otthont adó szállodában, amelyet elkerítettek. A környéken gyülekezési tilalmat rendeltek el, a biztonságra 400 rendőr ügyel – számolt be online kiadásában a Sächsische Zeitung című helyi lap.
A vasárnapig tartó rendezvény ellen 16 tüntetést hirdettek meg, demonstrál a többi között a Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom. A tüntetők az óváros egy közeli terén, a drezdai állami opera (Semperoper) előtt demonstrálhatnak. A Sächsische Zeitung szerint késő délután – amikor az első résztvevők megérkeztek a konferencia helyszínére – néhány tucat ember tüntetett.
A szövetségi parlament (Bundestag) nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal írásbeli kérdéssel fordult a kormányhoz a konferenciával kapcsolatban.
Az ARD országos köztelevízió tagesschau.de című hírportálján ismertetett válasz alapján a szervezők meghívták Angela Merkel kancellárt, Sigmar Gabriel alkancellárt, Frank-Walter Steinmeier külügyminisztert és Peter Altmaier kancelláriaminisztert is. Ők nem lesznek ott a találkozón, amelyet széles körben bírálnak, mert nem nyilvános.
A Baloldal szerint nincs rendben, hogy német kormánytagok részt vesznek a konferencián. A Bilderberg csoport találkozóinak mindig van egy olyan “rossz mellékíze, hogy ott titokban sugdolóznak, és senki sem tudja, hogy mi történik valójában” – mondta Axel Troost, a párt parlamenti képviselője.
Hozzátette, hogy a Bilderberg konferencia idejétmúlt, “anakronisztikus”, hiszen az ilyen típusú eszmecserének vannak nyilvános fórumai is, mint például a legfejlettebb iparú országokat összefogó G7 csoport találkozói vagy a davosi Világgazdasági Fórum.
Csak "diskurálnak"...
A kormánynak a frakció kérdésére adott válasz alapján nincs kifogása a nyilvánosság hiányával: a “Bilderberg-konferencián informális eszmecsere zajlik aktuális politikai, gazdasági és társadalmi ügyekről”, ami fontos a kormánynak, azzal együtt is, hogy a találkozón “nem kell konkrét eredményeket elérni”.
Hasonlóan foglalt állást a napokban egy interjúban a csoport elnöke, Henri de Castries, a AXA francia biztosítótársaság vezérigazgatója is, hangsúlyozva, hogy a Bilderberg csoport “nem parlament és nem operatív szervezet”, hanem egy informális társaság, amely nem döntéseket hoz, hanem diskurál.
Felvetette: miért éppen a Bilderberg csoport találkozóinak titkosságával foglalkoznak oly sokan, miközben “naponta tízezrével vannak megbeszélések, amelyek tartalma nem nyilvános”?
Ártatlanságukat az "bizonyítja", hogy a chemtrail baromság
A Sächsische Zeitung ezzel kapcsolatban idézte Jürgen Trittint, az ellenzéki Zöldek parlamenti képviselőjét, aki 2012-ben még frakcióvezetőként vett részt a találkozón.
Elmondta, hogy a rendezvény olyan, mint a német parlamenti pártokhoz közel álló alapítványok vagy a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) bármelyik tanácskozása, a titkos jelleg pedig a hidegháborúból megmaradt hagyomány.
Hozzátette: a nagyobb transzparencia hozzájárulhatna ahhoz, hogy kikopjon a köztudatból az állítólagos világkormányról szóló “mese”.
Ha igaz lenne az az állítás, hogy a Bilderberg csoport titkos világkormányt alkot, akkor “a világ egy monarchia lenne, hiszen a találkozókon mindig ott van a holland uralkodó”, vagyis most az lenne a helyzet, hogy “Vilmos Sándor a világ ura”, ami nagyjából annyira helytálló kijelentés, mint az, hogy a repülőgépek kondenzcsíkja valójában vegyi anyagokból álló csík (Chemtrail), amelyet a gépek a Bilderberg csoport megbízásából húznak az égen azzal a szándékkal, hogy a lehulló mérgek elbutítsák az embereket – fejtette ki Jürgen Trittin.
A szervezők a találkozóról kiadott közleményükben kiemelték, hogy a Bilderberg csoport zártkörű beszélgetéseit az úgynevezett Chatham House szabályok alapján rendezik meg, amelyek a minél nyíltabb vita érdekében előírják, hogy nem lehet nyilvánosságra hozni, ki milyen véleményt fogalmazott meg.
Hozzátették, hogy a konferencia privát jellegéből adódóan a résztvevők tisztségüktől, beosztásuktól függetlenül nyilatkozhatnak és nem kötik őket a hivatalos minőségükben tett kijelentéseik. A találkozó célja a kötetlen eszmecsere az aktuális globális folyamatokról, a beszélgetésekről nem készül jegyzőkönyv és összefoglaló jelentés.
Továbbá a résztvevők nem vitatnak meg határozatokat, nem tartanak szavazásokat és nem dolgoznak ki szakpolitikai állásfoglalásokat – áll a közleményben.
Az 1954-ben megalakult csoport az első találkozó helyszínéről, az Oosterbeek nevű hollandiai település De Bilderberg nevű szállodájáról kapta a nevét. Tavaly az ausztriai Telfsben tartották éves találkozójukat.
(MTI nyomán)