A legnagyobb lengyel ellenzéki párt, az előző parlamenti ciklusban kormányzó Polgári Platform Bartosz Kownacki nemzetvédelmi miniszterhelyettes menesztését követelte szerdán egy kijelentéséért, amelyet a kormánypárt is szerencsétlennek minősített. Lengyelország a napokban döntött úgy, hogy mégsem a korábban tendergyőztes francia helikoptereket, hanem hazai gyártású, de amerikai technológiájú forgószárnyasokat rendszeresít.
Zoom
Lengyel gyártású Black Hawk típusú helikopter
A miniszterhelyettes a TVN24 lengyel hírtelevízióban reagált arra, hogy az Euronaval 2016 párizsi haditengerészeti kiállítás szervezői úgy döntöttek, a lengyel delegáció státusa nem lesz hivatalos, ami azt jelenti, hogy nem kap ingyenes elhelyezést, hivatali gépkocsit kísérővel, és nem kapja meg a találkozók hivatalos programját sem.
Arra a kérdésre, hogy ez a döntés – tekintettel arra, hogy a lengyel hatóságok a múlt héten megszakították a francia Airbus Helicopters céggel folytatott tárgyalásokat ötven Caracal helikopter megvásárlásáról – diplomáciai háborút jelent-e Párizs és Varsó között, Kownacki így válaszolt: “A francia fél már régen hivatalosan meghívott bennünket, most pedig kitessékel. Lehetett volna egy másmilyen, diplomatikus választ találni. De ezek olyan emberek, akik néhány évszázada tőlünk tanulták, hogy hogyan kell késsel-villával enni. Lehet, hogy ezért viselkednek így” – fakadt ki a lengyel miniszterhelyettes.
Az évenként megrendezett párizsi Euronaval haditengerészeti kiállítás október 17-től 21-ig tart. Idén több mint 390 kiállító vesz részt rajta 34 országból.
Vihart kavart a kijelentés
Jan Grabiec, az ellenzéki Polgári Platform szóvivője úgy vélte, hogy a miniszterhelyettes szavaival megalázta Lengyelország egyik NATO-szövetségesét, és felszólította Beata Szydlo miniszterelnököt, hogy azonnali hatállyal menessze őt hivatalából. Egyúttal parlamenti vizsgálóbizottság felállítását követelte, amely kiderítené a helikoptervásárlás összes körülményét.
Az ügyben megszólalt Beata Mazurek, a kormányzó Jog és Igazságosság párt frakciószóvivője is, aki “szerencsétlennek és kevéssé diplomatikusnak” minősítette Kownacki szavait. Arra a kérdésre, hogy ezek után a miniszterhelyettes posztján maradhat-e, úgy válaszolt, hogy Kownacki nem külügyminiszter, de hogy védelmiminiszter-helyettes maradhat-e, ezt a miniszterelnöknek kell eldöntenie. Egyúttal úgy vélte, hogy a helikoptervásárlási ügy miatt nincs szükség vizsgálóbizottság felállítására.
Hétfő óta fagyott meg a lengyel-francia viszony
Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy Lengyelország részben hazai üzemekben gyártott, Black Hawk típusú amerikai harci helikoptereket vásárol, miután az illetékes lengyel hatóságok a múlt héten megszakították a francia Airbus Helicopters céggel folytatott tárgyalásokat ötven Caracal helikopter megvásárlásáról.
A Caracal helikopterek beszerzéséről még az előző, a Polgári Platform vezette lengyel kormány döntött. Az akkor ellenzéki, ma kormányzó Jog és Igazságosság a hazai ipar védelmére hivatkozva kezdettől vitatta az előző kabinet döntését a francia helikopterekről, miután az Airbus Helicopters kevés befektetéssel rendelkezik Lengyelországban, szemben a konkurens amerikai gyártókkal.
(MTI)