Csak a minap számoltunk be arról, hogy az újabb olaszországi földrengést a Vatikánban vendégeskedő egyik izraeli miniszterhelyettes Isten büntetésének nevezte, amiért az UNESCO Jeruzsálemmel kapcsolatban Izraelnek nem tetsző határozatokat fogadott el. Az olasz és az izraeli sajtó felháborodottan reagált Ájjúb Kárá miniszterhelyettes „tudományos” magyarázatára, s az izraeli Külügyminisztérium egy nappal később bocsánatot is kért az eszetlen mondásért. Izraeli hírportálokra ezekben az órákban viszont záporoznak az újabb olaszországi földrengést Isten büntetésének nevező, élvezkedő kommentek, amelyek például a Válláh!Hádásot hírportálon olvashatók.
Zoom
A Szent Benedek szülőházára épült gótikus bazilika romjai Norciaban (fotó: republica.it)
Ma reggel ismét megmozdult a föld Olaszországban, főleg Norcia és Abrucccio város közelében, s a hírek szerint a földrengés 6,5-ös erősségű volt a Richter-skálán, sok épület összedőlt, köztük katolikus bazilikák és templomok is. A mostani földrengésről az izraeli sajtó is azonnal és részletesen beszámolt, így a Válláh!Hádásot hírportál, amelyen kárörvendő olvasók kommentálják a tragikus esemény hírét. Még nem tudjuk, hogy hányan haltak, sérültek meg, de Izraelben egyesek valósággal ünneplik az újabb természeti katasztrófa okozta tragédiát, hangsúlyozván, hogy azt az olaszok, s maga a kereszténység megérdemelte, mert a jeruzsálemi Szentélyt Kr. u. 70-ben lerombolták a rómaiak, illetve az UNESCO legutóbb több, a zsidóknak nem tetsző határozatot is hozott.
Zoom
Kolostorukból evakuált apácák és szerzetesek az utcán imádkoznak Norciaban (fotó: AP)
Nézzünk néhányat az eddig megjelent és az izraeli hírportál moderátora által még nem törölt humanista kommentekből:
Ájjúb Káránál nincs nagyobb próféta Izraelben (név nélkül)
Isteni büntetés. Aki kikezd Istennel, mindennap földrengés sújtja, s ez még csak a kezdet (Bosszúálló Isten)
Meg van írva, hogy a Szentély kegytárgyai, köztük a hétágú menóra, Rómában van elásva. Most ez a földrengés is annak a jele, hogy a Messiás már a kapuban áll, s a Teremtő Isten bosszút áll Edomon (a zsidó terminológia szerint Edom azonos Rómával, a kereszténységgel – J. K.) és Ézsaun (arabok, muszlimok – J. K.) A rómaiak voltak azok, akik lerombolták a Szentélyt. Isten segítségével elérkezett az ítélet napja! S ez még mind semmi… (Joszi)
Látjátok? Nem szavaztak mellettünk, ezért megérdemlik, amit kaptak (Kármel Sámá)
Még nagyobb büntetést érdemelnének, mert ez még nem igazán nagy csapás (Hováv)
Rómaiak, készüljetek rá, hogy fizetni fogtok a zsidó nép ellen elkövetett bűneitekért. Soha nem késő (név nélkül)
Isten segítségével egész Olaszország romba fog dőlni (Dávid)
Nincs nagyobb az Örökkévalónál. Várjatok, Isten csak most kezdi visszafizetni minden nemzetnek azt, amit megérdemel, mert lerombolták Jeruzsálemet (a név és a szöveg további része törölve)
Mindennek oka van… (Icik – Modiín)
A hajdani Olaszország lerombolta a Szentélyt, s most pedig tagadja a zsidóság és Jeruzsálem közti kapcsolat tényét.
De a földrengés még nem ad észt az európaiaknak (Benci)
Ájjúb Kárának igaza van (Suki)
Mindez az UNESCO miatt van, s ez csak a kezdet. Az Isten vigyáz ránk. Jól jegyezzétek meg: Izrael Állam a zsidó népé (Dvír)
El-Kudszi – Kuruc.info