Az alábbi cikkben egy Németországban élő tolmácsnő - akiről a muszlimok nem tudják, hogy keresztény –, segélyszervezetek vezetői, valamint politikusok elmondják, hogy mi zajlik a menekültszállásokon. Például ilyen dolgok (zárójelben a saját megjegyzéseim):

- Megszokott, hogy a keresztényeket a muszlim menekültek elnyomják, megfélemlítik és sikanírozzák.

- A biztonsági emberek és a tolmácsok legtöbbje muszlim, akik többnyire Németországban nőttek fel, tanultak, foglalkozásuk van, és elsőre beilleszkedettnek tűnnek. Amikor azonban maguk között vannak, felfedik valódi természetüket, és kijelentik, hogy Németországot iszlamizálni kell; megvetik Németországot és értékeit.

- A németországi mecsetekben a más vallásúakkal szemben színtiszta gyűlöletet prédikálnak.

- Ötéves muszlim fiúk megtagadják, hogy keresztényekkel játszanak, majd elmondják, hogy ők is, akárcsak a szüleik, gyűlölik a keresztényeket. (Ők azok a „szegény menekült gyerekek”, akik miatt a sápítozó széplelkek és a degenerált fórumozók nekirontottak László Petrának. Egy könnycseppet se ejtsünk értük!)

- Sok muszlim nőnek fiatal kora ellenére már több gyereke van. Elmondják, hogy céljuk a szaporodás, mert csak így tudják a keresztényeket elpusztítani. A tolmácsnő ellenvéleményére, hogy mégiscsak a keresztények azok, akik segítenek nekik, elutasítás a válasz, mert a keresztényeket védelmezni, az bűn. (Bár a muszlim nők az iszlám rendszerében a kapcarongy szintjén vannak, attól még gyűlölik a nem muszlimokat, akik még lejjebb vannak. Ahogy mondani szokták: felfelé hajbókol, lefelé tapos. Egy könnycseppet se ejtsünk értük!)

- A kereszténységre áttért embert a muszlimok megverik. A megvert ember feljelentést tesz a rendőrségen, mire több muszlim azonnal ellenfeljelentést tesz. Mivel vallomás áll vallomással szemben, az eljárást megszüntetik, ami a muszlim tettesek alá adja a lovat.

- A keresztényekre – különösképpen az áttértekre – állandó nyomás nehezedik; például a muszlimok a folyosón ilyenekkel fenyegetik őket: „Átvágjuk a nyakadat!”, „Meg fogjuk erőszakolni a feleségedet!”

- A muszlim tolmácsok szándékosan rosszul fordítják a keresztény menekültek szavait, hogy ne kapjanak hivatalos menedéket. Ezenkívül nem mondják el nekik, hogy joguk van a szöveg visszafordítására, ellenben a német hivatalnoknak azt hazudják, hogy a kikérdezett fél lemondott erről a jogáról.

- A szálláshelyen egy keresztényt egy muszlim megver, mert a közös konyhában disznóhúst eszik, majd a muszlim tolmács azt hazudja a vezetőségnek, hogy egyszerű konyhahasználati vita történt.

- Ruhaosztáskor a muszlim tolmács megváltoztatja a listát, és a keresztény nevű menekülteket a lista végére teszi.

- Az állami szervek abból a hamis előfeltételezésből indulnak ki, hogy a Németországban felnőtt muszlim tolmácsok már integrálódtak az itteni értékrendszerbe, pedig ez egyáltalán nincs így.

A fenti cselekedetek mind-mind megfelelnek a Korán és Mohamed próféta parancsainak és tanításainak. Mivel a Kuruc.info magyarul, az internet pedig angolul bárki számára lehetővé teszi, hogy ezeknek utánanézzen, senki sem jöhet azzal a kifogással, hogy ő ezekről a dolgokról nem tudott.

Akinek németül vagy angolul beszélő családtagjai és ismerősei vannak, legalul, a Forrásnál találja az eredeti német cikket, valamint egy összefoglaló jellegű angol nyelvű cikket. Aki csak magyarul beszél, annak íme a német nyelvű cikk fordítása:

Wetzlar (kath.net/idea)

A menekülteknek, akik 2015-ben Németországban menedékkérelmet nyújtottak be, csak 14 százaléka volt keresztény; több mint 73 százalékuk muszlim. Az utóbbi időben fokozottan voltak jelentések keresztények részéről arról, hogy a menekültszállásokon muszlimok diszkriminálják őket. Márpedig állítólag némely muszlim tolmács és biztonsági szolgálati munkatárs is nyomás alá helyez keresztényeket. Ezt tapasztalja egy keresztény tolmácsnő, akiről azonban nem tudják, hogy keresztény. Amit az otthonokban hall, az ijesztő. Daniela Städter, az Idea szerkesztősége vezetőnőjének cikke.

2016 szeptemberében éri el az Idea Evangélikus Hírügynökséget (Wetzlar) egy hosszú évek óta csúcspozícióban lévő német politikusnő hívása. Kapcsolatban van egy, a menekültek megsegítésébe bekapcsolódott keresztény nővel, aki a német menekültotthonokban lévő helyzetről kényes dolgokat tud mesélni. Mindenesetre a nő nevét nem szabad megemlíteni. Ezt követően Wetzlarban beszélgetésre kerül sor a politikusnővel, egy, a menekültkérdés dolgában benne lévő szakemberrel, valamint az Eritreából származó, 39 éves keresztény tolmácsnővel. Ő folyékonyan beszél arabul, és már több menekültotthonban dolgozott tolmácsnőként – többnyire csak muszlim kollégákkal. Ennél a nő „undercover” [álruhában, leplezve – a ford.] tevékenykedik. Senki sem sejti, hogy keresztény. A született eritreai 1991-ben, egyedül menekült Németországba. Hálás, hogy új hazájában nyíltan befogadták, és sokféleképpen támogatták. Később valamit vissza akar adni, és jó öt évvel ezelőtt, díjazás nélkül menekültotthonokban kezd segíteni. 2016 nyara óta főfoglalkozásban tolmácsnőként tevékeny. Hogy ő keresztény, azt a szállásokon a kezdetek óta nem említi. Arabnyelv-ismerete alapján gyorsan észreveszi: „A keresztényeket a muszlim menekültek elnyomják, megfélemlítik és sikanírozzák. Ez szokásos.” A mobbing [a csőcselék terrorja – a ford.], ami jazidiket vagy homoszexuális menekülteket is érint, gyakran senkinek nem jut a tudomására.

Adatai szerint a biztonsági szolgálati munkatársak és a tolmácsok szinte mindig muszlimok. Ők, mondja a 39 éves nő, első pillantásra nagyon szép benyomást keltenek: „Többnyire itt nőttek fel, gyakran tanultak, tiszteletnek örvendő foglalkozásuk van, és magukat a világra nyitottnak adják ki.” Ez azonban megváltozik, amint „maguk között” vannak: „Akkor megmutatják az igazi arcukat, és olyan mondatokat mondanak, mint >>Németországot iszlamizálni kell.<< Megvetik az országunkat és az értékeinket.” A fiatal nő elborzad, és hosszú ideig nem akarja ezt elhinni. Továbbra is elhallgatja, hogy keresztény, hogy többet tudjon meg. Egyebek mellett különféle mecsetek Korán-oktatását látogatja: „Ott a más vallásúakkal szemben színtiszta gyűlöletet prédikálnak. A gyerekeket itt, Németországban kiskoruktól fogva erre okítják.” Hasonló a dolog a menekültotthonokban. Tudomására jut, ahogyan muszlim fiúk megtagadják, hogy keresztényekkel játszanak. A tolmácsnő megpróbál közvetíteni: „Te muszlim vagy, ő keresztény. Mégis mit számít mindez?” Az ötévesek ezt válaszolják neki: „A keresztényekkel nem játszom. A szüleim is gyűlölik őket.” A tolmácsnő megrémül: „Ők a háború elől Németországba menekültek, és mégiscsak boldognak kellene lenniük, hogy egy keresztény ország befogadja őket.”

Megkísérli azt is, hogy a muszlim nőkkel kapcsolatot építsen ki. Közülük sokaknak a fiatal koruk ellenére már több gyereke van. Óvatosan a védekezési módszerekről akar felvilágosítást tartani. „Akkor néhány nő azt mondta nekem: szaporodni akarunk. Több gyereket kell összehoznunk, mint a keresztényeknek. Csak így tudjuk őket elpusztítani.” Amikor ellentmond és azt mondja, hogy mégiscsak a keresztények azok, akik segítenek nekik, elutasításba ütközik. A keresztényeket védelmezni bűn.

A muszlim tolmácsok hatalmát az Európai Missziós Közösség (Penkun, Elő-Pomeránia) is megélte. Elnökük, Frank Seidler arról számol be, hogy a menedékügyi eljárás keretében a migrációért és menekültekért felelős szövetségi hivatalnál való meghallgatásoknál keresztény menekültek vallomásait néha hamisan adták vissza. Ezért most egy perzsa nyelvű munkatárs kíséri a menekülteket az interjúra, hogy szükséghelyzetben közvetlenül be tudjon avatkozni: „Azóta jobban megy a dolog.” Seidler a továbbiakban mesél egy kereszténységre áttért afgánról, akit a gyűjtőszállásán összevertek, és nagyon súlyosan megsebesítettek. Miután segítettek neki, hogy feljelentést tegyen, azonnal ellenfeljelentések voltak több muszlim menekült részéről. Az eljárás még folyik, azonban megszüntetéssel számol, mert vallomás áll vallomással szemben: „Ezt a lefolyást sajnos már gyakran megéltük.” Ez azonban oda vezet, hogy a támadók azt gondolják, hogy Németországban bármit megengedhetnek maguknak, és sohasem számoltatják el őket, véli Seidler.

Hasonló megfigyeléseket tesz az Open Doors keresztény segélyszervezet (Kelkheim Frankfurt am Main mellett). Gyakran nehéz az eseteket bebizonyítani. „Az eseteknél nem is mindig erőszakról van szó”, mondja a sajtómunka koordinátora, Ado Greve, „hanem hátrányba hozásról, példának okáért az ételkiadáskor, vagy fenyegetésekről. A keresztényekre – különösképpen az áttértekre – állandó nyomás nehezedik.” Amikor egy keresztényt a folyosón az anyanyelvén megfenyegetnek, „Átvágjuk a nyakadat!”, vagy „Meg fogjuk erőszakolni a feleségedet!”, akkor az nagy félelmeket vált ki. Greve: „Az iszlám által a hazájukban történt vallási beidegződéseket a tettesek gyakran magukkal hozzák. Ezt azonban többnyire nehéz bebizonyítani.” Ennek azonban nem szabad oda vezetnie, hogy az ember az eseteket nem veszi komolyan: „Fontos az érintett keresztények beszámolóinak hitelt adni.”

A németországi Keleti Keresztények Központi Tanácsán belüli menekült-munkacsoport vezetője, Paulus Kurt (München) is úgy látja, a muszlim tolmácsok általi hamis fordítások problémát jelentenek. A menekültekkel, akiknek tanácsot ad, a migrációval és menekültekkel foglalkozó szövetségi hivatalnál való interjú időpontja után átadatja a kitöltött meghallgatási íveket, hogy azokat a keresztény menedékkérőkkel közösen ellenőrizzék. Ott a vallási adatok néha hamisak – egy arámiai keresztényből példának okáért arab muszlim lesz. A menekülés okait is részben pontatlanul és a kikérdezett keresztények hátrányára adják vissza. Ha ezt észreveszik, a kéthetes törvényes határidőn belül óvást nyújtanak be. Mindazonáltal sok menekült ez idáig a lejárat idejét egyáltalán nem ismerte, és így a határidőket elmulasztotta.

Kurt szerint a menedékkérőknek a németül kiállított kérdőív anyanyelvükre való visszafordítására is joguk van. Erről azonban néhány tolmács egyáltalán nem tájékoztatta a keresztényeket. Ellenben a szövetségi hivatal munkatársaival a tolmácsok azt közölték, hogy a kérdezett személy lemondott a visszafordításról: „Ezáltal csökken a keresztények esélye, hogy itt menedékre hosszú távú elismerést kapjanak.” A nyelvi akadály a szálláshelyeken is problémát jelent: „Ott egy keresztényt egy muszlim megver, mert a közös konyhában disznóhúst eszik – és a tolmács azután a vezetőségnek azt adja tovább, hogy csupán egy, a konyhahasználattal kapcsolatos általános vita volt.”

A németországi Keleti Keresztények Központi Tanácsának két hesseni menekültsegítőnője adatai szerint a szálláshelyeken gyakran hátrányba hozásról is szó van, melyek a háttérben észrevétlenül zajlanak le. Példaként a ruhaneműk kiadását nevezik meg. A szállás működtetője azokról a menekültekről, akiknek ruhát kell kapniuk, egy listát bocsát rendelkezésre. A cetlit a tolmácsoknak adják tovább, akik a feladatot az adott nyelveken szervezik. Felolvasáskor a listát megváltoztatják. Akinek keresztény neve van, azt a végén szólítják, és a maradékkal kell beérnie; azt mondják: „Ez senkinek nem jut a tudomására.”

A menekültmunkába bekapcsolódott gazdasági ellenőr, Thomas Günster (Fulda) nézőpontja szerint egy rendszerhibáról van szó. Az állam a többnyire Németországban felnövekedett muszlim tolmácsoknál az itteni értékrendszer iránti integrációt előfeltételezi, ami azonban egyáltalán nem történt meg. Günster, aki hesseni menekültsegítőkkel szoros kapcsolatban áll, és őket a munkájuknál támogatja, azt mondja: „Itt olyan függetlenséget előfeltételeznek, ami egyáltalán nincs.” Itt átgondolásnak kell megtörténnie.

Időközben azonban pozitív fejlemények is vannak, véli Günster, aki a Katolikus Vállalkozók Szövetsége (BKU) fuldai egyházmegyei csoportjának is az elnöke. Így a hesseni belügyminisztérium azon fáradozik, hogy a vallási kisebbségeket a támadásoktól megóvja. Ehhez tartozik az is, hogy a biztonsági szolgálat és a tolmácsok terén a csoportokat a jövőben különböző vallási hovatartozású munkatársakkal kell feltölteni: „A menekültek közötti kisebbségeknek védve kell lenniük, és panaszaikat komolyan kell venni. Vigyáznunk kell, hogy a keresztény menekültek Németországban a továbbiakban ne jussanak ebek harmincadjára.”

Brémában a helyzet rosszabb. Ott a szenátus október végén a menekültlétesítményekre egy új, a magánlakóhelyen történő erőszakkal szembeni védelemről szóló koncepciót fogadott el. Abban mindenesetre nem tértek ki a keresztény menekültek helyzetére. A magánlakóhelyen történő erőszakkal szembeni védelemről szóló koncepció célcsoportja lányok, nők és azok az emberek, akiket szexuális vagy nemi identitásuk alapján erőszak különös módon fenyeget. A brémai közgyűlésben lévő képviselőnő, Sigrid Grönert (CDU) ugyan alapvetően üdvözli a koncepciót, azonban már májusban felhívta arra a figyelmet, hogy ezenfelül a keresztények is szüntelenül szorongatva érzik magukat a muszlimok által.

A brémai szenátus ellenben februárban leszögezte, hogy vallási kisebbségek elleni „semmilyen támadás” sem ismert. Grönert: „Ez sajnos nem felel meg a valóságnak.” Az Open Doors-nak saját adatok alapján, a 2015 januárja és 2016 júniusa közötti időszakra vonatkozóan Brémában kilenc testi sértés esetét jelentették.

Az érintett szír keresztények egyike sem tett feljelentést – félelemből, hogy a helyzet tovább romolhat. Az, hogy a támadások a hatóságok számára nem ismertek, persze nem jelenti azt, hogy nincsenek, hangsúlyozza Grönert, aki a brémai CDU Evangélikus Munkacsoportjának helyettes elnöknője is: „Kár, hogy a témát nálunk nem karolják fel, miközben egy szövetségi tartomány, mint Hessen, a problémásságot felismerte. Azt kívánom, hogy a témát a politika országszerte komolyan vegye.” Ezzel a kívánsággal nincs egyedül. Az október végéig hivatalban lévő, vallási és világnézeti szabadsággal foglalkozó ENSZ-különmegbízott, Heiner Bielefeldt professzor (Erlangen) november elején őszinte megbeszélést követelt a menekültszállásokon keresztény menekültek elleni támadásokról szóló utalások vonatkozásában. A politika nagy hibája lenne erre a hallgatás leplét ráteríteni, mondta Bielefeldt professzor.

Hidra - Kuruc.info

- Unerkannt in Flüchtlingsheimen: Was Christen alles erleben

- Arabic Translator: Muslim Migrants Secretly Hate Christians, Seek to Outbreed Them