A gaztett az amerikai Tennessee állambeli Memphis Whitehaven (magyarra fordítva: Fehér Menedék) nevű körzetében történt hétfőn, amelyet többségében négerek laknak.
A 11 éves kislány éppen az iskolába tartott egyedül, amikor elgázolták, és a volán mögül kiszálló pedofil négerbűnöző elragadta az autójába, ahol megerőszakolta. Ezután pedig ott hagyta a sorsára az út szélén. Az egyelőre nem derült ki, hogy a gázolás szándékos volt-e.
Zoom
A tettest röviddel a támadás után elfogta a rendőrség, emberrablással, nemi erőszakkal és testi sértéssel vádolják. Larry Ward nem most került szembe először a törvénnyel, korábban betöréssel és bevont jogosítvánnal való vezetéssel bizonyította társadalmi hasznosságát.
A szülőknek azt javasolják, hogy csoportosan engedjék ki a gyerekeket az utcára. A kislányt, akinek a személyazonossága nem jelent meg a médiában, a szörnyűség után kórházba szállították, és legalább a fizikai sérüléseiből várhatóan gyorsan felépül.
(Kuruc.info - Independent - WREG nyomán)