A mexikói Chiapas tagállamban egy patakba fulladt Slomó Helbrans rabbi, a Tiszta szív nevű haszíd zsidó szekta alapítója, vezetője. Az 55 éves rabbi követőivel együtt mostanáig több országból is elmenekült a hatóságok elől, miután híveit a zsidó vallástörvényre hivatkozva kegyetlen, sokszor szadista módszerekkel fegyelmezte, tartotta kordában, több helyen gyermekrablással gyanúsították, majd ítélték börtönbüntetésre. Izraelben azért haragudtak rá, mert anticionista elveket vallott. Jeruzsálemből több tucat családdal együtt előbb az Amerikai Egyesült Államokba, majd onnan Kanadába, Guatemalába, Trinidadba és végül Mexikóba szökött – írja a mexikói El Diario de Chiapas hírportál nyomán az izraeli Má’áriv című héber napilap.
Zoom
Slomó Helbrans rabbi, szektavezér
Slomó Helbrans rabbi a legelképesztőbb cselekményeket hajtotta végre, követte el, amíg tegnapelőtt belefulladt (vagy belefojtották – H. J.) a mexikói Chiapas tagállambeli San Jerómino (Szent Jeromos) nevű falu határában folyó Shujubal hegyi patakba. A mexikói életmentők már csak az elsodort holttestét emelték ki a sebes folyású hegypatakból. A Kikár Sábát izraeli ortodox hírportál szerint a rabbi hászid szokásnak megfelelően a szombat beköszöntése előtt, úgynevezett élővízben végezte el a rituális tisztálkodást. A fentebb említett mexikói hírportál szerint a rabbi Tiszta szív nevű hászid zsidó szektájának a vezető halálakor negyven család, mintegy 250 ember volt a követője. Helbrans (később: Helbrantz) rabbi, szektaalapító 1965-ben született, jugoszláviai szefárd zsidó szülők gyermekekként Jeruzsálemben.
Zoom
Slomó Helbrans – egy ókori vallásbölcs reinkarnációja
Slomó Helbrans világi családban nevelkedett, ám a hirtelen bekövetkezett „radikalizálódása” után az anticionista, Izrael állami létét tagadó ultraortodox szatmári haszíd irányzat befolyása alatt az 1980-as években Jeruzsálemben Tiszta szív (Lév táhor – לב טהור) néven talmudiskolát (jesívá) alapított. A ’90-es években a nemzetbiztonsági szempontból veszélyesnek tartott Helbrans rabbit, de leginkább iszlamista szervezetekkel való együttműködése miatt (ami nyilván abban nyilvánult meg, hogy a rabbi és követői elutasították az izraeli megszállást – H. J.) az izraeli Sábák nevű belbiztonsági szolgálat állandó megfigyelés alatt tartotta.
Zoom
A haszid zsidó szekta női ruhaviselete (A fénykép nem Mekkában készült)
Amikor a rabbi úgy látta, hogy a hatóságok nemsokára lefogják, több tucat követőjével együtt az Amerikai Egyesült Államokba, pontosabban a New York állambeli Monsey városba szökött, és telepedett le. Csakhogy ő maga, és utána a hívei is hamisított útlevéllel szöktek ki Amerikába, miközben a rabbi ellen Izraelben emberrablás gyanúja miatt is nyomozást indítottak, illetve nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene az izraeli rendőrség. Monsey város zsidó rabbijai Slomó Helbrans és híveinek letelepedése után fölszólították a helybeli zsidókat, hogy legyenek nagyon óvatosak, nehogy az újonnan érkezett szektavezér vagy a hívei elrabolják a gyermekeiket.
Zoom
A Tiszta szív hászid szekta családi fényképe
Az FBI 1994-ben azonban már le is tartóztatta Helbrans rabbit egy Sáj Fima nevű, 13 éves zsidó gyerek elrablásának gyanúja miatt. A hosszúra nyújt bírósági tárgyalássorozat folyamán több zsidó is jelezte, hogy a rabbi korábban az ő gyermekét is elrabolta, s hosszabb, rövidebb időre fogva tartotta. A bíróság végül letöltendő börtönbüntetésre ítélte Helbrans rabbit, s a ’90-es évek végén haza akarták toloncolni Izraelbe, ám híveivel együtt ismét megszökött – ezúttal a szomszédos Kanadába, pontosabban Quebec tartományba. Kanadában a rabbi továbbra is hirdette - a követői pedig vakon hittek neki -, hogy ő a lélekvándorlás útján tulajdonképpen Simon Bár Joháj, a Kr. u. I. században élt híres zsidó vallástudós reinkarnációja, azaz újra megtestesülése.
Zoom
A mexikói hírportál fényképe a rabbi vízbefulladásának színhelyéről
A világ 2012-ben tudott meg újabb részleteket a zsarnok rabbiról, amikor a szektából kiugrott hívei a sajtónak nyilatkozva elmondták, hogy Helbrans a követőit teljesen megfosztja a személyi szabadságuktól, magánéletük nem lehet, ha jónak látja, férfiakat elválaszt a feleségeiktől, s a három év fölötti leánygyermeket és az idősebb nőket, úgynevezett „sál”, azaz az arc kivételével az egész testet eltakaró, lepelszerű viseletre kényszeríti. A kislányokat egyébként tízéves életkor fölött adta férjhez. Az általa megfogalmazott rendelet értelmében a szekta tagjai sokszor napokon keresztül, egyfolytában, a végkimerülésig imádkoztak. A rendeleteket megszegő, be nem tartó tagokat kegyetlenül megkorbácsoltatta.
Végül aztán a kanadai hatóságok is megelégelték a szektavezető és híveinek fura, bűnözői életvitelét, s kiutasításuk után előbb Guatemalába, majd Trinidadba és végül a mexikói Chiapas tagállambeli San Jerómino faluba távoztak. A falu határában találták meg tegnap Hilbrans rabbi holttestét, s a mexikói rendőrségnek most azt kell kideríteni, hogy vajon a szektavezér a patakba belefulladt vagy belefojtották. Ha az utóbbi változat bizonyosodik be, akkor arra kell választ adni, hogy kinek, milyen érdeke fűződött a különc rabbi halálához.
Hering J. – Kuruc.info