476 rendőr sebesült meg a szombaton végetért G20 csúcstalálkozó biztosítása során - közölte a hamburgi rendőrség vezetése és a polgármester. Sokan agyrázkódást szenvedtek, de előfordult tűzijáték okozta arcsérülés is, két helikopterpilóta pedig szemsérülést szenvedett, mert lézernyalábot irányítottak a pilótafülkére. Ez utóbbi cselekmény elkövetőit emberölési kísérlet gyanújával keresik.
A rendőrök 186 embert előállítottak, 225-öt őrizetbe vettek, és kezdeményezésükre az illetékes bíróságok kiadtak 37 letartóztatási parancsot. A legsúlyosabb zavargás idején, péntek este a Schanzenviertel nevű városrészben azért vártak órákig a barikádokat emelő, kövekkel, palackokkal dobáló és gyújtogató tüntetőkkel szemben felsorakozott rohamrendőrök, mert kiderült, hogy csapdába akarják csalni őket a többi között Molotov-koktélokkal és acélgolyók kilövésére használt csúzlival felszerelt szélsőségesek, akik tetőkön rejtőztek el. Ezért bevárták, hogy helikopterről felmérjék a helyzetet, és terrorelhárító egységeket hívtak segítségül. A rendőrök életét sodorták volna veszélybe, ha nem így járnak el - emelte ki Ralf Martin Meyer rendőrfőkapitány és Hartmut Dudde, a művelet vezetője.
Elmondták, hogy a G20-csúcs alkalmából június 22. óta több mint 50 nagyszabású tüntetést tartottak Hamburgban. A megmozdulások túlnyomó többsége ugyan békés volt, de a helyi, a Németország más tartományaiból és külföldről érkezett baloldali szélsőségesek az erőszak Németországban soha nem tapasztalt hullámát indították el.
A hatóságok másfél évig dolgoztak a művelet előkészítésén és húszezernél is több rendőrt vontak össze Hamburgba, mégsem sikerült megakadályozni az erőszakot, mert senki sem számított arra, hogy a baloldali szélsőségesek minden eddiginél brutálisabban lépnek fel. Ezek az emberek "bűnözők, és gátlástalan erőszakos cselekményeiket senki sem tudta volna előre megjósolni" - hangsúlyozta Andy Grote belügyi szenátor, a tartományi rangú város kormányának közbiztonságért felelős tagja.
Frissítés: Csak sikerült még az anarchista csőcselék randalírozása kapcsán is neonácizni
Németországban a lakosság csaknem háromnegyede elutasítja a Hamburgban történt hétvégi zavargásokat egy vasárnap ismertetett felmérés szerint. A szövetségi belügyminiszter kiállt a rendőrség mellett és hangsúlyozta, hogy a jogállam nem sérült, a külügyminiszter pedig az ügyek nemzetközi feltárását sürgeti.
A Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban ismertetett reprezentatív közvélemény-kutatási adatok szerint a lakosság 73,7 százaléka úgy véli, hogy a zavargás – erőszakos tüntetés – nem legitim formája a tiltakozásnak, míg 17,5 százalék jogosnak tartja, hogy tüntetők rendőrök megtámadásával és magántulajdon, illetve köztulajdon megrongálásával juttatják kifejezésre véleményüket.
Zoom
Felgyújtott barikád a szélsőbalos csőcselék és rohamrendőrök összecsapása közben Hamburg Schanze nevű kerületében 2017. július 9-re virradóra, miután véget ért a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 hamburgi csúcstalálkozója (MTI/AP/DPA/Daniel Bockwoldt)
A 19 legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságot és az EU-t összefogó G20 csoport vezetőinek szombaton véget ért hamburgi csúcstalálkozója biztosítására húszezernél is több rendőrt vontak össze Hamburgban. A zavargásokat mégsem sikerült megakadályozni, és a Húszak ellen szervezett tüntetéseken elharapódzott erőszak miatt csaknem 500 rendőr megsebesült. A bűncselekményeket többnyire feketébe öltözött, arcukat törvényellenes módon eltakaró, baloldali szélsőségesként besorolt tüntetők követték el. Valószínűleg sokan külföldről érkezetek Hamburgba.
Sigmar Gabriel külügyminiszter szerint nemzetközi nyomozócsoportot kell felállítani az ügyek feltárására. “A demokratikus jogállamnak most bizonyítania kell, hogy meg tudja védeni magát” – írta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa a Bild Am Sonntag című vasárnapi lapban közölt vendégkommentárjában. A bűncselekmények megtorlásával “a hamburgiaknak és a sok ezer rendőrnek is tartozunk” – tette hozzá, hangsúlyozva, valamennyi politikai erőnek ki kell állnia a rendőrség mellett. Nem ők felelősek az erőszakért, hanem “a bűnözők” – hangsúlyozta.
A zavargások résztvevőinek a politika csak ürügy arra, ami igazán fontos nekik: ugyan “állítólagosan baloldali indíttatás” sarkallja őket törvénysértő tetteik elkövetésére, valójában “semmiben sem különböznek a neonáciktól” – írta a baloldali politikus.
Hozzátette, hogy a hamburgi zavargások súlyosan rombolják Németország tekintélyét, de az erőszakos cselekményekről készült képek a világsajtóban eltorzítják a valóságot, mert a németországi lakosság túlnyomó többsége békés és demokratikus beállítottságú, és a demonstrációk szinte mindig erőszakmentesek.
(MTI)