Megdobálták paradicsommal Angela Merkel német kancellárt Heidelbergben egy választási gyűlésen, a helyi rendőrség szerdai tájékoztatása szerint az előző nap történt incidens miatt eljárást indítanak ismeretlen tettes ellen "testi sértés és rongálás kísérletének gyanújával". A paradicsom ugyanis köztudottan komoly sérüléseket tud okozni...

Helyszíni beszámolók szerint a heidelbergi belvárosban, szabad téren nagyjából háromezer ember előtt tartott gyűlésen megjelent egy kisebb csoport ellentüntető, akik igyekeztek sípolással és kiabálással megzavarni a rendezvényt. A többi között arra mutattak rá, hogy a kancellár hazaáruló, és el kell tűnnie.
Az esemény vége felé ismeretlenek két paradicsomot hajítottak a színpadra. Az egyik eltalálta deréktájon a kancellárt, aki vörös blézert viselt, a paradicsom maradványai így sajnos nemigen látszottak.

A kancellár megtisztította ruháját, és adott egy zsebkendőt a rendezvény moderátorának, aki fehér felsőt viselt, és ráfröccsent a paradicsom leve.
Ezután a gyűlést a tervezett menetrend szerint befejezték, és Merkel ugyanabban a ruhában vett részt következő programján, Stuttgartban két helyi lap, a Stuttgarter Zeitung és a Stuttgarter Nachrichten választási fórumán.
(MTI nyomán)