/Újabb videóval frissítve./
Lezuhant Moszkva közelében a Szaratovszkije Avialinyii orosz légitársaság egy utasszállító repülőgépe, fedélzetén 71 emberrel - közölte vasárnap az Interfax hírügynökség. Az orosz Nyomozó Bizottság megerősítette a gép lezuhanását, és megkezdték a bűnügyi vizsgálatot a tragédia részleteinek felderítésére.
A gép Argunovo falu mellett zuhant le, Moszkvától körülbelül 80 kilométerre. „A legénységnek és az utasoknak esélye sem volt” – írja az Interfax, ezzel kizárva annak az esélyét, hogy valaki talán túlélhette a katasztrófát. Más hírügynökségek arra hívják fel a figyelmet, hogy a gép az indulás után két perccel eltűnt a radarok képernyőjéről.
Az Antonov An-148-as járata a moszkvai Domodedovo repülőtérről indult, és az orosz-kazah határnál található Orszk városába repült volna.
A légitársaság bázisa Moszkvától 840 kilométerre található, 2015-ben eltiltották a céget a nemzetközi járatok indításától, miután egy rajtaütésszerű vizsgálatnál ismeretlen embereket is találtak a pilótafülkében. A légitársaság fellebbezést nyújtott be a tilalom ellen, és megváltoztatta vezérelveit, aminek köszönhetően 2016-ban folytathatták az internacionális járatok indítását.
A légitársaság gépei főként orosz városok között közlekednek, de örmény és grúz úti céljaik is vannak.
(MTI)