Egy török csoport feljelenti Andre Poggenburgot, az AfD politikusát, amiért többek között tevehajcsárnak nevezte a törököket.

Poggenburg az AfD Szász-Anhalt tartományi vezetője, és azután kelt ki a hazájában élősködő törökök ellen, hogy bírálták a német belügyminisztériumra vonatkozó új kormánytervet.
A politikus szerint Németországnak nem kell tanács a kultúrájukra és történelmükre vonatkozóan azoktól a törököktől, akik miatt megtörtént az örmény népirtás az első világháború idején. Majd azzal folytatta, hogy
Ezek a tevehajcsárok menjenek vissza, ahová valók, a Boszporuszon túlra a vályogházaikba és a többnejűségükhöz!
A több mint 3 milliós németországi török kisebbség képviselője, Gokay Sofuoglu bírósághoz fordul, gyűlöletbeszédet kiáltva. A német politikus azzal védekezett, hogy a beszéde csak politikai szatíra volt. Joerg Meuthen, az AfD vezetője szerint azonban Poggenberg nyilvánvalóan túl messzire ment, és nem szabadott volna ilyet mondania.
(The Local - Index korrigálva)