Egyre nagyobb gond a szélsőséges iszlamizmus a német iskolarendszerben, a nemzetközi menekültválság révén súlyosabbá vált jelenséggel a biztonsági szervek is foglalkoznak – siránkozik a Bild című németországi lap.
Az Iszlamizmus-riadó a német iskolákban című összeállításban a lap ismertet több esetet, amelyekben közös elem, hogy muzulmán vallású tanulók lépnek fel nem muszlim tanulók, elsősorban zsidó gyerekekkel szemben sértő, fenyegető vagy erőszakos módon. A lap kommentárt is fűzött az esetekhez, kiemelve, hogy “Németországban gond az arab antiszemitizmus, amely a menekültválság miatt megerősödött”.
Zoom
A hatóságok is aggódnak
A Bild egy meg nem nevezett biztonsági szerv belső elemzésére hivatkozva azt írta, hogy a hatóságok nyomon követik a fejleményeket és aggodalommal regisztrálják, hogy egyre több iskolában történnek antiszemita vagy keresztényellenes incidensek. Az esetekkel kapcsolatban növekvő számban azonosítanak a "menekültválság" révén Németországba érkezett személyeket, és a konfliktusok három jellemző formáját tapasztalják.
A legkevésbé súlyos az úgynevezett asszimiláció, ami azt jelenti, hogy az illetők megpróbálják az iszlám felé terelni környezetük nem muszlim tagjait. A második forma a környezet tagjainak gyötrése, szekálása, az úgynevezett mobbing, ami a zsidók, keresztények vagy más, nem muzulmán vallású személyek elleni szóbeli erőszakot jelent. A harmadik a tettlegesség, az “etnikai-kulturális vagy vallási motivációjú” testi erőszak – idézte a Bild az elemzést.
Antiszemitizmus az iskolákban
A dokumentumban kiemelték, hogy a migrációs válság révén 2015 januárja óta az országba érkezett mintegy 1,5 millió ember jellemzően olyan országból származik, ahol az antiszemitizmus és a kereszténygyűlölet az állami ideológia része. Ez a viszonyulás a családokon keresztül a gyermeknevelésben, és így az iskolákban is megjelenik.
Zoom
A lap megszólaltatta mások mellett a közoktatásban dolgozó 160 ezer tanárt összefogó érdekképviseleti szervezet, a német tanárok szövetsége (DL) elnökét, Heinz-Peter Meidingert, aki kiemelte, hogy az iszlamista antiszemitizmus és keresztényellenesség nem az iskolarendszer egészét jellemző probléma. Olyan iskolákban jelenik meg, amelyekben magas a bevándorló családból származó gyerekek aránya (ki gondolta volna? - a szerk.), és szociális és vallási alapú konfliktusok alakulnak ki tanulók csoportjai között.
A konfliktusok a bevándorlók között vagy a bevándorlók és a németek, illetve zsidók között törnek ki, és antiszemita, illetve keresztényellenes incidensek mellett idegenellenes incidensek is előfordulnak – tette hozzá Heinz-Peter Meidinger, kiemelve, hogy az ezekben az iskolákban az Egyesült Államokra jellemző viszonyok alakulhatnak ki, vagy akár teljesen ellenőrizhetetlenné válhatnak a folyamatok, ha nem sikerül előmozdítani a "társadalmi integrációt".
(Híradó nyomán)
Kapcsolódó: