Phenjan felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Dél-Korea katonai gyakorlatokat hajtott végre – közölte az állami médiára hivatkozva a BBC.
Zoom
Észak-Korea Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozójának lemondásával fenyegetett a jelenleg zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt - jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint szerda hajnalban.
A hírügynökség jelentése szerint a gyakorlat miatt Észak-Korea le is mondott egy szerdára tervezett magas rangú találkozót déli szomszédjával. A KCNA a múlt pénteken kezdődött Max Thunder fedőnevű manővert egy Észak-Korea ellen tervezett invázió főpróbájának, egyben pedig a Korea-közi kapcsolatok enyhülése közepette tett provokációnak nevezte.
A két Korea tisztségviselői között szerdára a demilitarizált övezetben fekvő Panmindzsonban kitűzött találkozó témája a Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, illetve dél-koreai kollégája, Mun Dzse In elnök múlt hónapban tartott történelmi találkozóján létrejött megállapodások további megvitatása lett volna.
Ez a Dél-Korea térségében zajló hadgyakorlat Észak-Korea ellen irányul, égbekiáltó megsértése a Korea-közi csúcson elfogadott panmindzsoni nyilatkozatnak és szándékos katonai provokáció, ami ellentétes a Koreai-félsziget pozitív politikai fejleményeivel - hangoztatta a phenjani rezsim hírügynöksége.
A KCNA szerint "az Egyesült Államoknak alaposan fontolóra kell vennie, hogy mi lesz a tervezett észak-koreai-amerikai csúcs sorsa a provokatív hadgyakorlat tükrében, amelyet az Egyesült Államok a dél-koreai hatóságokkal közösen hajt végre".
Az április 27-én tartott Korea-közi csúcstalálkozón a két ország elnöke elfogadta az úgynevezett panmindzsoni nyilatkozatot, amelynek harmadik pontja arról szólt, hogy még az idén, vagyis 65 évvel a fegyverszüneti egyezmény aláírása után, Szöul és Phenjan aláírja a békemegállapodást. A két vezető egyben célul tűzte ki a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését.
(MTI - BBC - ATV)