Élesen bírálta az Egyesült Államok kereskedelempolitikáját Gerhard Schröder és Németország Kínához való közeledését szorgalmazta a Reuters hírügynökségnek adott, pénteken nyilvánosságra hozott interjújában – a volt német kancellár azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy megszállóként viselkedik Németországban.
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megszállt országként bánjanak velünk” – jelentette ki a szociáldemokrata politikus. „Ami a berlini amerikai nagykövet németországi magatartását illeti, az a benyomásom támad, hogy inkább a megszálló erők tisztjének tekinti magát, mintsem az Egyesült Államok nagykövetének egy szuverén országban” – vélekedett a volt német kancellár Richard Grenell amerikai diplomatára utalva. Mint mondta, Németországnak ebben a helyzetben olyan szövetségesek után kell néznie, amelyeknek a német érdekekhez hasonló érdekeik vannak. Ezzel összefüggésben elsősorban Kínára utalt.
Zoom
Gerhard Schröder korábbi német kancellár és dél-koreai felesége, Kim Szo Jon (Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba)
„Szükségszerű, hogy azoknak az államoknak kell szorosabbra fűzniük kapcsolataikat, amelyeket hasonló módon az Egyesült Államokból kiinduló konfliktusok sújtanak” – vélekedett Schröder, akit számos bírálat ér Németországban, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök barátja, és a Kreml által ellenőrzött Gazprom és Rosznyefty olajipari óriásoknál befolyásos pozíciót tölt be. Gerhard Schröder ezzel szemben azt hangoztatja, hogy ez a magánügye. Schröder szerint Németország nem válhat az amerikai-kínai kereskedelmi háború alanyává, hanem határozottan meg kell védenie exportérdekeit a kínai piacon.
A szociáldemokrata politikus óva intette a berlini vezetést attól, hogy Németország elzárkózzon a kínai befektetésektől – szerinte e tekintetben egyedül a hadiipar jelentene kivételt.
Az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi vitája a német vállalatokat is terheli. Az amerikai elnök tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal vádolja Kínát. Azt kívánja elérni, hogy Kína csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával, tartsa tiszteletben a szerzői jogokat. Peking ezzel szemben Washingtont „kereskedelmi zsarnoksággal” vádolja.
(MTI)