Robert Mueller, a róla elnevezett különleges bizottság vezetője átadta a 2016-os elnökválasztási kampány idején a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszásról szóló vizsgálat jelentését – jelentette be pénteken este az amerikai igazságügyi minisztérium.
A jelentést – a tárca belső szabályzatának megfelelően – a zsidó William Barr igazságügyi miniszter kapta meg. Ezzel a Mueller-bizottság vizsgálatai végleg lezárulnak.
Barr pénteken levélben értesítette a kongresszus kulcsfontosságú politikusait a vizsgálat várható lezárásáról. Mint mondta, valószínűleg a legkorábban a hétvégén tájékoztatást adhat a vizsgálat következtetéseiről. A levélben a tárcavezető hangsúlyozta, hogy változatlanul elkötelezett a „lehető legnagyobb átláthatóság” mellett.
Az első amerikai elemzések szerint a jelentés átadása a Donald Trump elnöksége új szakaszának kezdetét jelentheti, amennyiben a közpolitikai vitát a jelentés megállapításai uralhatják majd. A jelentés ugyan bizalmas jellegű – ahogyan ezt az igazságügyi minisztérium szabályzata megköveteli –, ám valószínűsíthetően éles vita várható arról, hogy mi kerüljön belőle nyilvánosságra.
Trump zsidajainak tetszik
A csaknem két évig tartó vizsgálat 2017 májusában kezdődött meg, és ilyen horderejű vizsgálatok esetében szokatlan módon viszonylag kevés információ szivárgott ki a sajtónak a részletekről. Egy nemrégiben Washingtonban tartott rendezvényen Abbe Lowell, az elnök veje és tanácsadója, Jared Kushner egyik ügyvédje meg is jegyezte: “senki sem csinálta ezt jobban, mint Mueller és csapata”.
Néhány nappal ezelőtt a demokrata többségű képviselőház csaknem egyhangúlag szavazta meg, hogy a jelentést teljes egészében hozzák nyilvánosságra. Donald Trump szerdán újságíróknak azt mondta: „kerüljön csak nyilvánosságra, hadd lássák az emberek is”.
A The Wall Street Journal című lap az igazságügyi minisztériumból származó értesülésekre hivatkozva közölte: a jelentésben nem esik szó további vádemelési javaslatról.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője bejelentette: az elnöki hivatal nem kapta meg a jelentést és a tartalmáról sem értesítették. „Barr igazságügyi minisztertől függ, hogy mi történik most” – fűzte hozzá a szóvivőnő.
Az Izrael-imádó Nancy Pelosi házelnök és a zsidó Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője közös közleményben sürgette a jelentés egészének nyilvánosságra hozatalát. „Az amerikai népnek joga van az igazsághoz” – fogalmazott a két demokrata párti politikus.
Donald Trump személyes ügyvédei, Rudy Giuliani és a zsidó Jay Sekulow megelégedettségét fejezte ki, hogy a jelentés már az igazságügyi miniszternél van. Ugyanakkor Giuliani jelezte, hogy az ügyvédek még azelőtt betekintést szeretnének nyerni a dokumentumba, mielőtt azt nyilvánosságra hoznák.
A zsidó Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti vezetője kilátásba helyezte, hogy idézést küldenek Muellernek vagy a bizottság más tagjainak, ha a jelentést, és az abban foglalt bizonyítékokat nem nyújtják át a kongresszusnak szemrevételezésre.
(MTI nyomán)