Washington nem támogatja és nem bonyolódik bele a várható török hadműveletekbe Észak-Szíriában – jelentette ki Stephanie Grisham, a Fehér Ház szóvivője vasárnap esti közleményében, amelyet azután adott ki, hogy Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök telefonbeszélgetést folytatott egymással.
„Törökország nemsokára megindítja régóta tervezett hadműveletét Észak-Szíriában. Az Egyesült Államok fegyveres erői ezt nem támogatják, nem is bonyolódnak bele, és mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az Egyesült Államok hadereje a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen” – fogalmazott az elnöki hivatal közleménye. Az amerikai és a török elnök a közlemény előtti órákban megvitatta a szíriai konfliktust, és megállapodott egy novemberi találkozóban is.
Zoom
Erdogan és Trump a júniusi G20-csúcson Oszakában (kép: Reuters)
Több mint ezer amerikai katona állomásozik Szíria északkeleti területein, ahol szorosan együttműködnek a kurd harcosokkal. Washington az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harcában a kurd milicistákat a legszorosabb szövetségeseinek tartotta. Ankara azonban potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, mert kapcsolatban állnak a törökországi szeparatista Kurd Munkáspárttal (PKK).
Az Egyesült Államok, annak érdekében, hogy csökkenjen a feszültség Észak-Szíriában, beleegyezett egy úgynevezett biztonsági övezet létrehozásába a határok mentén. A tervek valóra váltása azonban akadozik, és a török elnök a napokban arra figyelmeztetett, hogy országa nagyon rövid időn belül a határokon átívelő katonai műveletet indít Észak-Szíriában.
Vasárnap esti közleményében Stephanie Grisham hangsúlyozta: a washingtoni követelések ellenére az európai országok nem voltak hajlandóak visszafogadni azokat az állampolgáraikat, akik csatlakoztak az IÁ-hoz, így az Egyesült Államok sem akarja többé rájuk költeni az adófizetők pénzét, többé nem tartja őrizetben az IÁ egyetlen dzsihadistáját sem.
„Mostantól Törökország a felelős az elmúlt két évben foglyul ejtett valamennyi IÁ-harcosért” – szögezte le a szóvivő közleményében.
A Pentagon minapi közlése szerint több mint 11 ezer terroristát tartanak fogva 30 fogdában azon a területen, amelyet az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellenőrzése alatt áll.
(MTI)
Frissítés: A "kimagasló és páratlan bölcsességű" Trump megfenyegette Törökországot
Donald Trump amerikai elnök a gazdasága teljes tönkretételével és megsemmisítésével fenyegette meg Törökországot hétfői Twitter-bejegyzésében.
Az elnök hangsúlyozta: „amennyiben Törökország olyan lépést tesz, amelyet kimagasló és páratlan bölcsességem alapján megengedhetetlennek ítélek, abban az esetben tönkreteszem és eltörlöm a török gazdaságot”.
A Fehér Ház vasárnap este közleményben jelentette be, hogy nem támogatja a várható török hadműveleteket Észak-Szíriában, és – ahogyan Stephanie Grisham szóvivőnő fogalmazott – „nem is bonyolódik bele”. Az amerikai katonák hétfőn meg is kezdték a kivonulást Szíria északkeleti vidékeiről.
Törökország a hét végén csapatokat és fegyvereket vont össze a Szíriával szomszédos határra azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentette, országa hadműveleteket indít az Egyesült Államok által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen.
2. frissítés: Moszkvát is felhívták - még a republikánusok sem értik
Az amerikai és az orosz védelmi miniszter hétfőn telefonbeszélgetést folytatott egymással, értesülések szerint az amerikai fél kezdeményezésére. A beszélgetés tartalmáról semmilyen részletet nem hoztak nyilvánosságra.
Donald Trump döntését a saját pártjában is éles bírálatokkal illették. Több tekintélyes republikánus politikus ellentmondásosnak minősítve Triump döntését, arra hívta fel a figyelmet: az elnök ezzel lényegében lehetővé teszi Törökországnak, hogy lerohanja Észak-Szíriát és akár meg is semmisítse az Egyesült Államokkal szövetséges kurd milíciákat.
Folt Amerika tisztességén
Lindsey Graham, a Trump szoros szövetségeseként számon tartott dél-karolinai republikánus szenátor Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott: "ha a sajtójelentések pontosak, akkor katasztrófa van születőben". A politikus azt jósolta, hogy a szíriai kurdok Bassár el-Aszad szíriai elnökkel és Iránnal szövetkezhetnek, megromolhat Törökország és az amerikai kongresszus közötti viszony, és nem utolsó sorban visszatérhet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet is. "A kurdok cserbenhagyása foltot ejt Amerika tisztességén" - írta a mikroblogban.
"Hazugság, hogy az IÁ-t legyőztük"
Graham nyilatkozott a Fox televíziónak is. Leszögezte: "a legnagyobb hazugság az, hogy az Iszlám Államot legyőztük".
Marco Rubio, floridai republikánus szenátor - szintén a Twitteren - "súlyos hibának" minősítette a Fehér Ház döntését, amelynek szerinte "Szírián túlmutató következményei lesznek".
Liz Cheney wyomingi republikánus képviselő "katasztrofális hibáról" írt mikroblogjában. "Ez a döntés figyelmen kívül hagyja 2001. szeptember 11-e tanulságait. Több ezer mérföldnyire lévő terroristák ezeket a biztonságos fészkeket arra tudják és fogják is használni, hogy támadásokat indítsanak az Egyesült Államok ellen" - írta Cheney.
Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet arra mutatott rá, hogy az Egyesült Államoknak mindig támogatnia kell szövetségeseit, ha azt várja el, hogy ők is támogassák az Egyesült Államokat.
Moszkva, Irán és Aszad haszna
Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy "egy elsietett kivonulásból" Oroszország, Irán és Bassár el-Aszad szíriai elnök húzna hasznot. "Ez megnövelné annak a kockázatát, hogy az Iszlám Állam és más terrorista csoportok újraszerveződjenek" - hangsúlyozta McConnell. Azt tanácsolta az elnöknek, hogy "éljen az amerikai vezető szereppel".
Szörnyen ostoba döntés
Susan Collins Maine-i szenátor "szörnyen ostoba döntésnek", Mitt Romney, Utah szenátora pedig "árulásnak" nevezte a kivonulást Szíriából.
A republikánus politikusok közül eddig egyedüliként Rand Paul kentuckyi szenátor vette védelmébe az elnök döntését. Ő úgy nyilatkozott, hogy Trump csupán végrehajtja azt, amit 2016-os választási kampányában ígért.
Meglepte tanácsadóit
A Politico című lap - meg nem nevezett forrásokra hivatkozó - értesülései szerint az elnök vasárnap éjjel a nemzetbiztonsági ügyekben illetékes tanácsadói véleményének ellenében döntött, és lépésével meg is lepte őket. Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök arra szólította fel Trumpot, hogy "változtassa meg veszélyes döntését".
(MTI)