Robbanás történt egy iráni tartályhajón pénteken a szaúdi partoknál – jelentette az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség. Szakértők terrortámadásra gyanakszanak, az iráni állami olajtársaság (NIOC) közleményében azt írta: két rakétatalálat érte a tankert. Bővített hír.
A társaság közlése szerint a legénység egyik tagja sem sebesült meg, s tűz nem keletkezett a hajón, amely stabil és irányítható maradt.
Az iráni olajtársaság tulajdonában álló tartályhajó Dzsiddától mintegy száz kilométerre volt, amikor a két robbanás történt.
Az iráni állami televízió szerint jelentős károk keletkeztek két tározórekeszben, s a hajóból olaj ömlik a Vörös-tengerbe.
Teherán és Rijád között fokozódott a feszültség, miután szeptember 14-én dróntámadás ért két szaúdi olajlétesítményt. A csapás következtében több mint 5 százalékkal csökkent a nemzetközi olajkínálat. A támadás elkövetőjeként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek, de Rijád és Washington is a felkelőket támogató Iránt gyanúsította meg. Teherán következetesen tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.
(MTI)