Juli Edelstein, az izraeli parlament elnöke levélben kérte David Maria Sassolitől, az Európai Parlament újonnan megválasztott elnökétől az európai zsidók vallási szokásaira vonatkozó, illetve a megszállt területekről származó árucikkeknek és termények megjelölését előíró „szerencsétlen” döntések hatályon kívül helyezését. Már két hónappal ezelőtt, Brüsszelben vezető európai rabbik és zsidó közéleti emberek küldöttsége is hasonló kéréssel fordult Sassolihez, akit a jelek szerint az Izrael-barát lépésre nem is nagyon kell ösztökélni – írja a Válláh!Hádásot izraeli hírportál és a The Algemeiner című európai zsidó újság.
Juli Edelstein, az izraeli parlament (Kneszet) házelnöke tegnap levelet írt az Európai Parlament újonnan megválasztott elnökének, az olasz David Maria Sassolinak. Edelstein arra kérte a zsidóbarátságáról már korábbról is ismert politikust, hogy tegyen meg mindent az olyan „szégyenletes döntés” hatályon kívül helyezéséért, mint amilyent az Európai Unió Bírósága hozott a Golán-fennsík és Ciszjordánia (megszállt szíriai, illetve palesztin területekről van szó – H. J.) zsidótelepülésein előállított áruk vagy az onnan származó termények megjelölése ellen. (Mint ismert, Magyarország kormánya nem tesz eleget a luxemburgi székhelyű bíróság döntésének – H. J.) Edelstein házelnök levelében ezután még érthetőbben leírja: „Az ön magas tisztségére és az Izrael Állam iránti barátságára való tekintettel önt arra kérem: hasson oda, hogy az Európai Parlament és a szuverén parlamentek Európában fejezzék ki egyértelmű állásfoglalásukat a nevezett szerencsétlen döntés ellen”.
Zoom
Juli Edelstein – izraeli házelnök (fotó: Twitter)
David Maria Sassoli, az Európai Parlament elnökének 2019. július eleji megválasztása után nemsokára, szeptember végén már fogadta is az európai zsidó vezetők küldöttségét. Brüsszelben fölkereste Sassolit tizenkét vezető európai rabbi, illetve zsidó közéleti ember. Az újabb hűségesküt elvárók között volt a többi között a magyarországi „antiszemita szélsőségeseket” korábban többször is ostorozó Pinchas Goldschmidt moszkvai főrabbi, egyben az Európai Rabbik Konferenciájának (CER) elnöke és az orosz-máltai kettős állampolgár, milliárdos, Borisz Mints. A küldöttség nevében Pinchas Goldschmidt a kosszarvból készült kürtöt, azaz sófárt ajándékozott Sassolininek (Arról nincs tudomásunk, hogy az olasz hol és mikor fújja majd meg a kürtöt – H. J.)
Zoom
David Maria Sassoli boldogan veszi át az ajándékot Pinchas Goldschmidt főrabbitól, középen Borisz Mints (fotó: The Algemeiner)
David Maria Sassoli az őt meglátogató zsidóknak elmondta, hogy az Európai Parlament elnökeként is támogatja a zsidó vallásgyakorlás szabadságát, és továbbra is küzd az antiszemitizmus ellen. A küldöttség a zsidó vallásgyakorlás szabadságának korlátozására irányuló próbálkozások ügyét is fölvette a találkozó folyamán. Ilyen korlátozásnak tekintik például azt, hogy az Európai Unió véleménye szerint a körülmetélés a döntésképtelen újszülött teste megcsonkításának, míg a kóser vágás állatkínzásnak számít, s ezért egyes európai országokban be is tiltották, ám a zsidók jogi küzdelmet indítottak a tiltások ellen.
David Maria Sassoli, az Európai Parlament újonnan megválasztott elnöke egyébként még tavaly ősszel a következő twitteres bejegyzést tette:
Zoom
David Maria Sassoli twitteres bejegyzése
A zsidó kultúra a zsidó-keresztény önazonosság alapköve, amely nélkül Európa már nem lenne Európa. Védelmezni, népszerűsíteni és továbbmondani a zsidó kultúra történetét azt jelenti, hogy a jövő nemzedékeinek örökül hagyjuk a történelmünket és a szabadságunkat
 – írta 2018 októberében a Partito Democratico (Demokratikus Párt) nevű olasz balközép párt delegálta David Maria Sassoli.
H. J. – Kuruc.info