Belehalt égési sérüléseibe Indiában egy nő, aki nemi erőszak áldozata lett, emiatt feljelentést tett, majd miközben a bírósági tárgyalásra tartott, támadói felgyújtották – közölte szombaton a rendőrség és a nőt ápoló orvos.
Az eset az északi Uttar Prades szövetségi állam Unnao körzetében történt. A 23 éves nő még márciusban feljelentést tett azzal a váddal, hogy két férfi tavaly december 12-én megerőszakolta, miközben fegyvert fogott rá. A két gyanúsítottat őrizetbe vették, eljárás indult ellenük, és bíróság elé állították, de a múlt héten óvadék ellenében szabadlábra helyezték őket.
A nő éppen az egyik bírósági tárgyalásra tartott csütörtökön, amikor, még mielőtt vonatra szállt volna, öt férfi – köztük a nemi erőszakkal vádoltak – megtámadta: megverték, megszúrták, majd leöntötték kerozinnal, és felgyújtották.
A helyi média értesülése szerint az áldozat testfelületének 95 százaléka megégett, de még így is képes volt egy kilométert gyalogolni, és maga hívni a rendőrséget. Egy újdelhi kórházba szállították, de pénteken leállt a szíve, és nem tudták újraéleszteni. Az öt férfit letartóztatták.
Indiában az utóbbi két hétben ez volt a második nagyon súlyos és országos felháborodást kiváltó nemi erőszak. A déli Haidarábád államban a rendőrség a múlt héten őrizetbe vett négy férfit, mert a gyanú szerint november 27-én megerőszakoltak és meggyilkoltak egy 27 éves nőt. Őt is úgy gyilkolták meg, hogy felgyújtották.
A rendőrség csütörtök éjjel az elkövetők jelenlétében rekonstruálni akarta a bűncselekményt annak helyszínén. A gyanúsítottak megpróbálták elvenni a rendőrök fegyverét és elszökni, de lelőtték őket.
Indiában nagyon magas a nemi erőszakok száma. A 2017-es a legutóbbi év, amelyből vannak statisztikai adatok: akkor több mint 33 ezer nemi erőszak miatt tettek panaszt hivatalosan, ebből 4200 Uttar Pradesben történt, ahol a legsúlyosabb a helyzet az országban.
(MTI)