További 14 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában, Baden-Württembergben pedig négy újabb fertőzést regisztráltak.
Az új esetekkel együtt Németország egészét - mind a 16 tartományt - tekintve 28 fertőzöttet tartanak számon.
Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi egészségügyi minisztérium és Heinsberg járás vezetőségének csütörtök este közölt adatai szerint a tizennégy új esettel húszra emelkedett a holland határnál, Aachen közelében fekvő járásban történt fertőzések száma.
Valamennyi eset összefügg az első fertőzéssel, amelyet kedd este állapítottak meg.
Elsőként egy házaspár fertőződött meg, egyelőre ismeretlen körülmények között. A többiek azok közé tartoznak, akikkel kapcsolatba kerültek a vírus lappangási ideje alatt.
Az új fertőzöttek többsége a Gangelt nevű járásbeli településen lakik, ahol a házaspár a napokban részt vett egy farsangi ünnepségen.
Valamennyi új fertőzött az otthonában maradhat, kórházi elhelyezésre nincs szükség.
A járásban már több százan vannak otthoni karanténban.
Észak-Rajna-Vesztfália mellett Baden-Württemberg tartományt is érinti a járvány, ott ugyancsak kedd este mutatták ki az első fertőzéseket. Szerdáig négy esetet regisztráltak, és az egészségügyért felelős tartományi minisztérium csütörtök este közölt frissített összesítése szerint további négy embernél is kimutatták a koronavírust.
Hárman a napokban Münchenben jártak egy üzleti rendezvényen, amelynek egy olasz résztvevőjéről hazatérése után kiderült, hogy fertőzött.
A negyedik új baden-württembergi eset a tartományban regisztrált első fertőzéssel függ össze. Az illető kapcsolatba került a két első fertőzöttel, akiknek szervezetébe valószínűleg egy észak-olaszországi látogatáson jutott be a vírus.
Ápolnak egy fertőzöttet Rajna-vidék-Pfalz tartományban is - a német hadsereg (Bundeswehr) koblenzi központi kórházában - , de az az eset nem különálló és helyi vonatkozású, hanem az észak-rajna-vesztfáliai fertőzéssel függ össze, az illető ugyancsak részt vett a gangelti farsangi ünnepségen.
Németországban február 25. óta növekedik az ismert fertőzések száma. A jelenlegi 28 eset közül 27-et ebben az időszakban regisztráltak.
Február 25. előtt 16 embernél mutatták ki a koronavírust, 15-öt már gyógyultnak nyilvánítottak. A vírus jelenlétét csak a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított emberek körében mutatták ki, valamint Bajorországban, ahol valamennyi eset összefüggésben áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt januárban.
A Vuhanból hazaszállítottak körében két fertőzöttet találtak, a többi 14 eset pedig a Webasto München melletti székhelyén egy továbbképzésen történt fertőzéssel kapcsolatos. A céges tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra.
Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 82 ezret, a halálos áldozatok száma 2800 felett van. A járvány több mint 30 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.
Korábban írtuk: Tovább emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, és a járvány terjedése miatt csütörtökön válságstábot alakított a szövetségi kormány.
Németországban kedd este gyorsult fel a járvány terjedése, szerda estéig – 24 óra – alatt 7 új fertőzést regisztráltak, csütörtök délutánig pedig további 3 embernél mutatták ki a kórokozót.
Az esetek az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Heinsberg járásra koncentrálódnak, ahol elsőként egy házaspárnál állapították meg a fertőzést. Egyelőre nem tudni, hogy miként jutott szervezetükbe a vírus. Az viszont biztos, hogy a lappangási idő alatt – az előző két héten – igen élénk társasági életet éltek, részt vettek például egy farsangi ünnepségen, nagyjából 300 ember társaságában.
A házaspárral kapcsolatba került emberek közül eddig négyről derült ki, hogy megfertőződött. Három fertőzöttet Észak-Rajna-Vesztfáliában helyeztek el, a negyediket, egy katonát a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Koblenzben, a német véderő (Bundeswehr) központi kórházában.
Százak vannak otthoni karanténban
A hatóságok igyekeznek megtalálni mindenkit, akikkel a házaspár érintkezhetett a lappangási idő alatt. Arra kötelezik őket, hogy két hétre zárkózzanak be otthonukba, ne engedjenek be senkit, és adjanak folyamatos tájékoztatást egészségi állapotukról. Csütörtökön már több százan voltak ilyen otthoni karanténban.
Ellátásukról rokonok, barátok gondoskodnak, a bevásárolt élelmiszereket és háztartási szereket csak a lakások, házak bejáratáig vihetik el. Az észak-rajna-vesztfáliai fertőzéssel összefüggő hat eset mellett további négy fertőzést állapítottak meg, valamennyit Baden-Württemberg tartományban.
Rasszista módon minden frissen érkező migránst tesztelnek
A szövetségi kormány csütörtökön válságstábot alakított, az intézkedésről Jens Spahn egészségügyi miniszter és Horst Seehofer belügyminiszter számolt be Berlinben nemzetközi sajtótájékoztatón.
Kiemelték, hogy a koronavírus körüli járványügyi helyzet az utóbbi két nap alatt jelentősen súlyosbodott, ezért az egész országban áttekintik, és szükség esetén frissítik a világjárvány – pandémia – esetére készített terveket.
Horst Seehofer aláhúzta, azzal kell számolni, hogy Európában és Németországban is tovább emelkedik a fertőzések száma. Az első a lakosság biztonsága, ez minden másnál, még a gazdasági érdekeknél is fontosabb – hangsúlyozta. A belügyminiszter elmondta, hogy valamennyi újonnan érkező menedékkérőnél automatikusan elvégzik a koronavírus jelenlétét vizsgáló tesztet.
Kiszállókártyát kell kitölteniük a rossz helyről érkezőknek
Bevezetik azt is, hogy hogy a Kínából érkező repülőgépek mellett az a Dél-Koreából, Japánból, Iránból és Olaszországból érkező járatok utasainak is kötelező kitölteniük egy úgynevezett kiszállókártyát, amelyen a többi között meg kell adniuk, hogy hol lesznek elérhetőek a következő két héten. Tervezik, hogy ezt a megoldást a Németországba érkező nemzetközi buszok és vonatok utasaira is kiterjesztik.
A következő napokban megvizsgálják, az eddigiek mellett milyen új óvintézkedéseket kell bevezetni a nagy nemzetközi rendezvényeken. Ilyen például a berlini Nemzetközi Turisztikai Börze (ITB), a világ legnagyobb idegenforgalmi szakmai vására, amely március 4-én kezdődik.
Arról már határoztak, hogy nem léphet be a rendezvényre senki, aki a megelőző két héten megfordult a járvány gócpontjaiként számon tartott területek bármelyikén. Jens Spahn a többi között hangsúlyozta, hogy több ezer férőhely áll rendelkezésre a kórházak intenzív osztályain az esetleges fertőzöttek elhelyezésére, és bármikor tudják bővíteni a kapacitást.
Berlini intézet: a koronavírus veszélyesebb az influenzánál
Ugyancsak csütörtökön Berlinben a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler elmondta, hogy az eddigi adatok alapján az új koronavírus veszélyesebb az influenzánál. A halálozási ráta 1-2 százalékos, ami a tízszerese az influenzát jellemző 0,1-0,2 százaléknál, és a fertőzöttek mintegy 15 százalékánál súlyos tüdőbetegség keletkezik, ami szintén kimagasló arány.
Kiemelte: a legfontosabb a járvány feltartóztatása, hogy a szakemberek időt nyerjenek a hatékony gyógymódok és a vírus elleni oltás kifejlesztéséhez. Mint mondta, nem valószínű, hogy még az idén sikerül kifejleszteni az új koronavírus elleni oltást.
(MTI)