Felajánlotta orvosi berendezések Oroszországba küldését a Covid-19-járvány elleni küzdelemhez Donald Trump amerikai elnök orosz hivatali kollégájának, Vlagyimir Putyinnak csütörtöki telefonbeszélgetésük során.
Erről csütörtök este a Kreml sajtóosztálya adott ki tájékoztatást, amely szerint a két vezető felköszöntötte egymást "a fasizmus elleni győzelem" 75. évfordulója alkalmából, és megállapodott abban, hogy Moszkva és Washington erősíteni fogja a koordinációt a Covid-19-pandémia elleni küzdelemben.
Putyin és Trump telefonbeszélgetése során az orosz elnöki hivatal közleménye szerint hangsúlyt kapott "annak történelmi jelentősége, hogy a második világháború során a két nép szövetségesként harcolt, és közös ellenséget győzött le". E hagyomány szellemében, mint elhangzott, Oroszország és az Egyesült Államok jelentős eredményeket képes elérni korunk problémáinak megoldása terén, egyebek között a terrorizmus és a járványok elleni küzdelemben, valamint a regionális konfliktusok rendezésében.
Korábban egyébként Oroszország küldött személyes egészségügyi védelmi eszközöket és orvosi berendezéseket az Egyesült Államokba egy hasonló Putyin-Trump-telefonbeszélgetést követően. A két fél a rakomány költségein megosztozott.
A két vezető a csütörtöki eszmecsere folyamán megvitatta az olajpiaci helyzetet is, kiemelve az új OPEC+-megállapodás időszerűségét, ez utóbbi szerintük nagyban köszönhető az orosz és az amerikai elnök együttműködésének, a megállapodás máris hatást gyakorolt az olajárak stabilizálására.
A két elnök hangsúlyozta az orosz-amerikai párbeszéd fontosságát. A Kreml szerint Putyin és Trump elégedett volt a konstruktív és tartalmas eszmecserével.
Egy nappal korábban a két külügyminiszter, Szergej Lavrov és Mike Pompeo beszélt egymással. Az orosz diplomáciai tárca tájékoztatása szerint a megbeszélésen a világjárvány elleni kétoldalú együttműködésről esett szó, figyelembe véve a nemzetközi közösség minden tagja összefogásának fontosságát, összhangban az ENSZ és más multilaterális szervezetek vezetőinek felhívásával.
Lavrov és Pompeo megvitatta a globális biztonság kérdéskörét, megvizsgálva a kétoldalú párbeszéd élénkítésének lehetőségét a fegyverzetkorlátozás és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozása terén, figyelembe véve a hadászati egyensúlyt befolyásoló tényezőket.
(MTI nyomán)