Megtalálták a pénteken Karacsi egyik lakónegyedére zuhant pakisztáni utasszállító repülőgép feketedobozát - jelentette be a légitársaság szóvivője szombaton.
A pakisztáni légitársaság (PIA) PK8303-as járatán közlekedő Airbus A230-as típusú gép Lahorból érkezett Karacsiba, fedélzetén 91 utassal és a nyolcfős legénységgel, de a leszállás előtt lezuhant a karacsi repülőtér közelében. A szerencsétlenséget csak ketten élték túl, Zaffar Maszúd bankigazgató és Mohammad Zubair gépészmérnök.
"A feketedobozt tegnap éjjel megtalálták és továbbították a vizsgálóbizottságnak" - közölte szombaton Abdullah Hán, a légitársasági szóvivője. Benne van a fedélzeti adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítője is - tette hozzá.
Arsad Malik, a PIA ügyvezetője pénteken úgy nyilatkozott, hogy a pilótától kapott utolsó üzenet tanúsága szerint valamilyen műszaki probléma lépett fel. Másodpercekkel a zuhanás előtt a pilóta azt mondta a légiirányítóknak, hogy mindként hajtómű felett elveszítette az ellenőrzést. A baleset oka egyelőre tisztázatlan, de a rádióüzenet alapján hajtómű-leállásra gyanakodnak.
Szemtanúk beszámolója szerint a repülőgép több kört leírt a levegőben, mielőtt lezuhant.
Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök röviddel a szerencsétlenség után bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak, és péntek éjjel fel is állt egy négytagú bizottság. Közlésük szerint egy hónapon belül várható egy előzetes nyilatkozat a vizsgálat eredményeiről.
A gép menetrend szerint, 13 órakor szállt fel Lahorban. Sima, eseménytelen repülőút volt, amíg meg nem kezdte a leszállást Karacsi közelében, röviddel 15 óra előtt - mondta el Mohammad Zubair, az egyik túlélő a pakisztáni Geo TV-nek telefonon a becsapódás előtti percekről.
"Akkor a gép hirtelen hevesen rázkódni kezdett. Tett egy fordulatot, és a pilóta bemondta, hogy hajtóműproblémák léptek fel, és a leszállás körülményes lehet" - mondta Zubair.
"Az emberek pánikba estek, és hangosan imádkozni kezdtek" - folytatta. "A pilóta a következő 10-15 percben a levegőben tartotta a gépet, majd másodszor is bejelentette, hogy megpróbál leszállni, de a repülő lezuhant" - tette hozzá.
"Aztán hatalmas füstöt és tüzet láttam, az utasok sikoltozását és gyereksírást hallottam" - folytatta. A zuhanás után magához tért, valahogy átvergődött a sűrű füstön és roncsokon, törmelékeken keresztül, majd egyszerre azt érezte, hogy felemelik a földről és egy mentőhöz futnak vele.
Pakisztán a koronavírus-járvány miatt leállított hazai légi forgalmat csak a hét elején, az íd al-fitr ünnep előtt újította fel, amely a böjti hónap, a ramadán végét jelzi. A gép utasai közül sokan az ünnepről visszatérő családok voltak. "A legszörnyűbb és legszomorúbb, hogy teljes családok vesztek oda, amelyek együtt utaztak el az ünnepre" - mondta el Favad Ahmed Saudhri tudományos miniszter. A szerencsétlenség egyik áldozata a közösségi média és helyi sajtójelentések szerint Zara Abid ismert színésznő és díjnyertes modell.
A gép egy sűrűn lakott negyedre zuhant, amikor a helyi lakosok közül sokan egy közeli mecsetben éppen a pénteki imára gyűltek össze. Ez adhat magyarázatot arra, hogy a földön nem volt halálos áldozat, és csak nyolcan sérültek meg, többségükben nők és gyerekek. Közülük is csak három embert kellett kórházba szállítani, és a 18 romba dőlt lakás minden lakóját sikerült megtalálni.
A déli Szindh tartomány, melynek Karacsi a fővárosa, a koronavírus-járvány gócpontja Pakisztánban. Az országosan több mint 50 ezer fertőzöttből csaknem 20 ezer ott található. Az országban eddig a Covid-19-betegségben hivatalos közlés szerint 1101-en vesztették életüket.
(MTI)