Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök a Likud frakcióülésén ígéretet tett arra, hogy a most megalakult kormány a koronavírus-járvány miatt elvesztett munkahelyek helyett újakat teremt. Izraelre a legnagyobb fenyegetést Irán jelenti, jelentette ki, majd hozzátette, hogy a zsidó állam kivédi a perzsák nukleáris és egyéb fenyegetéseit. Az aggodalmak eloszlatására Netanjáhu biztosította a frakció tagjait: a tervezett időpontban, júliusban megtörténik a Ciszjordánia egyes területeinek bekebelezése – írja a Jiszráél Há-Jom című hírportál.
Zoom
Binjámin Netanjáhu (fotó: netanyahu.org.il)
A kormányzó Likud párt parlamenti frakciója ma délelőtt megtartotta a legutóbbi izraeli választások utáni első ülését. Az elnöklő Binjámin Netanjáhu miniszterelnök a most megalakult kormány első fontos teendőjeként említette a koronavírus-járvány következtében elvesztett munkahelyek helyett újak teremtését, s ezzel az emberek visszakapják azt, amit a járvány elvett tőlük. „Senkit nem hagyunk magára”, fogadkozott a miniszterelnök, s egyben figyelmeztetett a világjárvány várható második hullámának a veszélyére.
Izrael biztonsági helyzetéről szólva kijelentette: „Ellenségeink egy pillanatra sem hagynak föl az Izrael elleni támadási kísérletekkel, de mi rendre meghiúsítjuk ezeket, mindenütt föllépünk Irán és csatlósai ellen”, hangsúlyozta Netanjáhu, majd kijelentette: Izrael megakadályozza Teheránt abban, hogy nukleáris és egyéb fenyegetést jelentsen a zsidó államra.
Netanjáhu ezután rátért Ciszjordánia bizonyos területeinek korábban beígért annektálására, vagy ahogyan ő mondta, „az izraeli szuverenitásnak a szülőhaza területeire történő kiterjesztésére”. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „A mostanihoz hasonló történelmi lehetőség 1948 óta nem nyílt számunkra, s ezért Ciszjordániában sikeresen kiterjesztjük az izraeli szuverenitást. Ez most olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani”, jelentette ki Netanjáhu, majd a kétségek eloszlatására hangsúlyozta: „Az előre eltervezett időben, júliusban kiterjesztjük a szuverenitást, s ezen az időponton nem kívánunk változtatni”.
H. J. – Kuruc.info