Nem küld megfigyelőket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Fehéroroszországba a vasárnapi elnökválasztásra, mert nem kapott időben meghívót - erősítette meg az EBESZ egyik szóvivője szerdán.
A fehérorosz hatóságok tisztában voltak azzal, hogy az EBESZ-nek időben meghívót kell kapnia ahhoz, hogy a választási folyamat egészét vizsgálni tudja, beleértve már a jelöltek regisztrációját is - közölte a szóvivő a dpa német hírügynökségnek küldött e-mailben.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök hatodik államfői ciklusáért indul a vasárnapi választáson. Két legnépszerűbb kihívóját bebörtönözték a hatóságok, és nem tudtak indulni a választáson, egy harmadik ellenfele pedig végül inkább Oroszországba távozott, miután tudomására jutott, hogy őt is hamarosan őrizetbe vehetik.
Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) 2001 óta valamennyi országos választás lebonyolítását megfigyelte Fehéroroszországban. A vizsgálódás nemcsak a választás napján történik, hanem a szavazást megelőző időszakra is vonatkozik, különös tekintettel például a választási bizottságok kialakítására és a jelöltek regisztrálására, két olyan területre, amelyen a szervezet szerint javítani kellene Fehéroroszországban.
A dpa úgy értesült, hogy Fehéroroszország csak az utóbbi hetekben hívta meg az EBESZ-megfigyelőket, ami "már túlságosan késő volt, és lehetetlenné tette a missziót, amelyet normál esetben számos előkészület előz meg".
(MTI)