A hatóságok délutáni tájékoztatása szerint hárman meghaltak, hatan megsérültek a Skócia északkeleti részén bekövetkezett szerdai vonatbalesetben. A vonat vezetője is életét vesztette.
Korábban írtuk: Kisiklott egy vonat Skóciában, a kormányfő szerint "rendkívül súlyos baleset" történt
Kisiklott egy vonat szerdán Skócia keleti részén, a sérültek és halottak számáról egyelőre nincs hivatalos közlés, Nicola Sturgeon skót kormányfő azonban a Twitteren azt írta, hogy "rendkívül súlyos baleset" történt.
A vonat Stonehaven közelében, Aberdeentől délre siklott ki. Az interneten elérhető videofelvételeken az látható, hogy sűrű sötét füst gomolyog a helyszín felett, ahova beszámolók szerint két mentőhelikopter és tucatnyi mentőautó érkezett.
A Press Association brit hírügynökség arról írt névtelenséget kérő illetékesekre hivatkozva, hogy a vonat vezetője életét vesztette, s lehet egy másik halálos áldozat is. Ezt nem erősítették még meg a hatóságok.
"Habár a részletek egyelőre nem ismertek, sajnos, azt kell mondanom, hogy az első jelentések súlyos sérülésekről szólnak" - közölte Sturgeon. A környéken heves esőzések voltak a balesetet megelőzően.
Boris Johnson brit miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatoknak.
Európában a vasúti közlekedés meglehetősen biztonságosnak számít, az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) legfrissebb elérhető adatai szerint 2018-ban mindössze tizenhárom ember halt meg az Európai Unióban vonatbalesetben, közülük egy Nagy-Britanniában.
(MTI)