Nem szükséges Oroszországot bevonni a hegyi-karabahi konfliktusba, most arra kellene inkább összpontosítani, hogy Törökországot tartsák távol tőle - jelentette ki Armen Szárkiszján örmény elnök a France 24 nevű francia közszolgálati hírszolgáltatónak adott interjúban.
"Semmi szükség Oroszország bevonására a konfliktusba. A hegyi-karabahi örmények már bebizonyították, hogy meg tudják védeni a földjüket. Ahelyett, hogy bevonnánk Oroszországot vagy bármilyen harmadik országot (a konfliktusba), inkább arra van szükség, hogy kizárjuk belőle Törökországot, amely destruktív szerepet játszik ebben az ügyben" - mondta Szárkiszján.
Az Oroszországgal való kapcsolatot illetően az örmény államfő kijelentette, hogy Moszkva "hosszú évek óta Örményország szövetségese, és az is marad, a két ország között bizalmas kapcsolat áll fenn".
A hegyi-karabahi konfliktusban szemben álló felek, Örményország és Azerbajdzsán - amely egyes jelentések szerint Törökország támogatását élvezi - orosz közvetítéssel korábban arról állapodtak meg Moszkvában, hogy október 10-én humanitárius fegyvernyugvás lép életbe a foglyok és a halottak kicserélése érdekében. De már aznap a fegyvernyugvás megsértéséről számolt be az azeri és az örmény fél.
Október 17-én az azerbajdzsáni és az örmény külügyi tárca arról tájékoztatott, hogy másnap új fegyvernyugvás lép életbe. Ennek ellenére a harci tevékenységek folytatódtak, az egyezség megsértésével egymást vádolták.
(MTI)