Észak-Macedónia lehet az első kelet-európai ország, ahol legálisan fogyaszthatunk marihuánát - fogalmaz örvendezve a HVG: az ország nemrég újraválasztott miniszterelnöke, Zoran Zaev ugyanis bejelentette, gondolkozik a holland minta bevezetésén Szkopjéban és az ország fontosabb turisztikai központjaiban - írja a Balkan Insight.
Zaev szerint a kábítószert legálisan árusító vendéglátó helyeknek igazolniuk kell majd az áru eredetét, és a szellőztetést is biztosítani kell.
Egy ideje már fontolgatja az észak-macedón kormány, de Zaev kiemelte, hogy ha az ország többsége nem támogatja, akkor eláll a tervtől. A gondolatnak a koronavírussal érkezett gazdasági válság adott új lendületet, hiszen a miniszterelnök szerint erősen felélénkítheti a turizmust.
Az egészségügyi használatú marihuána már 2016 óta legális az országban, tehát patikákban már most is lehet kapni, és létezik szabályosan működő termesztői hálózat is.
(HVG nyomán)