Az FK Molde egykori szenegáli labdarúgója, Babacar Sarr négy évvel ezelőtt megerőszakolta Kamilla Visnest, de a skandináv ország bírósága eddig nem tudott pontot tenni az ügy végére. Már csak azért sem, mert a focista Afrikába menekült az igazságszolgáltaltás elől. A megerőszakolt nő szerint kevés az esély arra, hogy ebben az ügyben valaha is jogerős ítélet születik - írja a BBC és a VG nyomán az Origó.
Zoom
A feketébb a szenegáli (fotók: Mikhail Kireev/Sputnik)
Az 1991-ben Szenegálban született focista ellen hiába adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot, egyelőre nem tudták kézre keríteni. A focista négy éve a norvégiai Moldéban játszott, amikor annak a csapatnal Ole Gunnar Solksjaer volt a vezető edzője.
A focistát először 2015-ben vádolták meg nemi erőszakkal. Ekkor még a Sogndal csapatában játszott a norvég első osztályban. Azzal vádolták meg, hogy Stockholmban megerőszakolt egy nőt. A svéd rendőrség nyomozást indított, de nem talált semmilyen bizonyítékot az esettel kapcsolatban. Ekkor jött a klubváltás, és a szenegáli a Molde csapatának játékosa lett.
Zoom
Jaj, de szép a sokszínűség...
A mostani ügy 2017-re nyúlik vissza. Ekkor egy házibulit tartottak Moldéban, amelyen részt vett a focista, illetve az akkor 25 éves norvég nő, Kamilla Vinset is. Ő így beszélt a történtekről:
Amikor felébredtem és magamhoz tértem, azt észleltem, hogy felül van rajtam ruha, de az alsótestem meztelen. Babacar Sarr pedig rajtam feküdt. A moldei kórházban megállapították, hogy közösültek velem, tehát megerőszakoltak. Babacar Sarr mindvégig azt állította, hogy beleegyeztem az aktusba, de ez biztosan nem így volt. Konszenzusos szexről tehát egyáltalán nem beszélhetünk.
Az elsőfokú bírósági tárgyaláson mindenki úgy vélte, hogy a nemi erőszak nagy valószínűséggel megtörténhetett, de minden kétséget kizáró bizonyítékot erre nem találtak. Első fokon 150 ezer norvég korona kártérítést ítéltek meg Kamilla Visnesnek, de Sarrt a nemi erőszak vádja alól felmentették.
Zoom
Kamilla Visnes (fotó: VG.no)
Az ügyész fellebbezett a döntés ellen, de a focista már nem várta meg, mi lesz az újabb tárgyaláson. A Molde csapata pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindez így történjen, hiszen a Sarr simán átigazolt az orosz bajnokságban szereplő Jenyiszej Krasznojarszk együttesébe. Oroszország és Norvégia között nincsen hivatalos kiadatási egyezmény. Sarr tehát tökéletesen választott magának országot.
"Egyszerűen nem értem, hogy a 21. században hogyan hibásodhat meg annyira a jogrendszer, hogy Sarr simán elhagyhatta Norvégiát, miközben folyt ellene az eljárás" - mondta elkeseredetten Kamilla Visnes. "Az ügyészségnek és a Molde csapatának meg kellett volna akadályoznia, hogy Sarr elhagyhassa az országot. Engem ez az eset mind fizikailag,mind lelkileg teljesen tönkretett. Mióta megtörtént ez az eset, minden nap ez jár a fejemben."
A focista mindössze 13 mérkőzésen szerepelt a Krasznojarszkban, majd Szaúd-Arábiába ment, hogy az ottani klub, a Damac játékosa legyen. Ebben a csapatban is csak 13 meccsen szerepelt, majd teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A Damac hirtelen felbontotta Sarr szerződését, csak azt nem tudni, hogy miért.
2018-ban, tehát egy évvel Visnes megerőszakolása után Sarr újabb nemierőszak-ügybe keveredett Norvégiában. Ekkor a moldei csapat Oslóban, a Sandefjord elleni mérkőzésen szerepelt, s nyert 3-1-re. A meccs után Sarr a városban megismerkedett egy nővel, aki egy nappal később nemi erőszakkal vádolta meg a focistát. Az ügyet azonban súlyos eljárási hiba miatt elvetették.
2019-ben, tehát két évvel a most tárgyalt eset után került volna sor Moldéban a fellebviteli tárgyalásra, amelyet amúgy háromszor is elhalasztottak. Ám Sarr 2019-ben már nem tartózkodott Norvégiában. Ezen a tárgyaláson azonban a szenegáli már nem jelent meg. Ingvild Thorn Nordheim ügyész azt mondta:
Megértem mindenki csalódottságát, hogy idáig fajult ez az eset. Utólag azt gondolom, hogy Sarrt mindenképpen őrizetbe kellett volna venni. Hiába adtunk ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, ha olyan országban van, amellyel nincs kiadatási egyezmény. Márpedig Oroszország és Szenegál is ilyen ország.
A megerőszakolt nő, Kamilla Visnes a moldei klub viselkedését sem érti ebben az ügyben.
Nem értem, hogyan választhatták meg ezt az ember csapatkapitánynak, miközben mindenki tudta, mibe keveredett. Szerintem a Molde cinikusan viselkedett, amikor hagyta, hogy Sarr Oroszországba igazoljon. Engem a klubtól soha senki nem keresett meg, senki sem hívott fel, hogy legalább bocsánatot kérjen.
A szenegáli focista ügyvédje, Yvonne Larsen szerint hiába született meg az első fokú ítélet, amíg nincs jogerős verdikt, addig mindenkit ártatlannak kell tekinteni...