Az Egyesült Államok azt állítja, hogy "nagyon komoly" ajánlatokat tett Iránnak a nukleáris programjáról szóló 2015-ös megállapodás ügyében a héten Bécsben elkezdődött tárgyalássorozat pénteken zárult első fordulójában.
Az Európai Unió vezetésével kezdődött el tárgyalássorozat arról, hogy miképpen lehet biztosítani a hathatalmi megállapodás teljes körű és hatékony végrehajtását az összes fél részéről. Jelentések szerint kivétel nélkül minden fél konstruktívnak minősítette a fordulót annak végeztével, és a jövő héten folytatni kívánják a tárgyalásokat. Az iráni külügyminisztérium később úgy pontosított, hogy szerdán kezdődik el az újabb forduló, és már miniszterhelyettesi szinten.
Noha Donald Trump volt amerikai elnök kiléptette az Egyesült Államokat a 2015-ös megállapodásból, egy amerikai küldöttség is jelen volt Bécsben, és az unió közvetítőjén keresztül "komoly ajánlatokat" tett Teheránnak, kifejezte az Egyesült Államok "valódi szándékát" a megállapodáshoz való újbóli csatlakozásra és "a megállapodással össze nem egyeztethető szankciók feloldására" abban az esetben, ha Irán ezután tartja magát a megállapodás előírásaihoz, és "ugyanolyan komolyságot tanúsít" - közölte egy meg nem nevezett amerikai külügyminisztériumi tisztségviselő újságírókkal.
"Tapasztaltunk valamennyi viszonosságot Irán részéről, de ez még messze nem elég. A kérdés az, hogy Irán ugyanolyan gyakorlatiasan akar-e hozzáállni a megállapodásból fakadó kötelezettségek teljesítéséhez" - mondta a tisztségviselő.
Irán viszont azt követeli, hogy az Egyesült Államok előbb oldja fel az ellene Trump által bevezetett büntetőintézkedéseket, s csak azután hajlandó újra betartani a megállapodás előírásait, és közvetlenül tárgyalni az amerikai féllel.
Washingtonhoz hasonlóan Teherán is komolyságot vár el az Egyesült Államoktól. Az iráni tárgyalóküldöttség vezetője, Abbász Aragcsi azt mondta: "Irán komolyan akar tárgyalni, de ezt befolyásolja a többi fél politikai szándéka, mert lehet, hogy nem lesz értelme folytatni a megbeszéléseket."
Kazim Garibabadi, Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) delegált nagykövete megerősítette, hogy Teherán előbb a szankciók feloldását várja, és ellenőrizni akarja, hogy ezek valóban megtörténnek-e. Kísérletet tesznek olajexportra és nemzetközi pénzügyi tranzakciók elindítására, és látni akarják, hogy ezek sikerülnek-e, nem csak "papíron" történt meg a büntetőintézkedések feloldása - mondta.
(MTI)