Izrael szabotálja a közelgő palesztin választásokat, a nemzetközileg elfogadott egyezmény ellenére sem hagyja, hogy a Kelet-Jeruzsálemben élő szavazók voksoljanak, és betiltotta az e területen zajló választási kampányokat is - jelentette ki Mohamed Stajje, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke az Európai Parlament Külügyi Bizottságának keddi ülésén.
A Rámalláh-ból videóösszeköttetésen bejelentkező miniszterelnök elmondta: technikailag minden készen áll arra, hogy megtartsák a parlamenti választásokat május 22-én, illetve az elnökválasztást július 31-én, de az izraeli kormány szerinte minden létező eszközt felhasznál, hogy beavatkozzon a folyamatba.
Mint említette, az izraeli hatóságok 13 Kelet-Jeruzsálemben induló jelöltet letartóztattak, továbbá Izrael nem engedélyezi a szavazókörzetek felállítását, ahogyan azt sem, hogy az Európai Unió választási megfigyelőket küldjön a régióba. Hangsúlyozta: ez egyértelmű politikai üzenet Izrael részéről, jelezve, hogy a zsidó állam nem ismeri el Kelet-Jeruzsálemet a palesztin területek részeként.
Stajje nyomatékosan felkérte az Európai Uniót, hogy gyakoroljon nyomást az izraeli vezetésre az üggyel kapcsolatban, és felhívta a figyelmet az Izrael által naponta elkövetett atrocitásokra a palesztinok ellen. Mint mondta, Izrael tovább halogatná a kétállami megoldás elfogadását, s ez azt eredményezi, hogy a palesztin nép továbbra is apartheid-rendszerben él majd, minden szempontból függve a zsidó államtól.
A palesztin politikus üdvözölte, hogy a bilaterális kapcsolataik megújultak az Egyesült Államokkal, és a Joe Biden vezette kormányzat újraindítja a palesztinoknak szánt gazdasági, fejlesztési és humanitárius segély folyósítását, amit az előző vezetés megtagadott tőlük.
Kitért továbbá arra is, hogy a palesztin vezetés készen áll a nemzetközi jogon alapuló, és a nemzetközi kvartett - az Egyesült Államok, az EU, az ENSZ és Oroszország - által közvetített béketárgyalási folyamat megindítására Izraellel.
(MTI nyomán)