Mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak nyomulni az orosz fegyveres erők az elmúlt napon, és több mint 1220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan - közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés az eltalált és megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel lőszerraktárakat, valamint az ukrán energetikai és közlekedési infrastruktúra katonai célokra használt létesítményeit, drónösszeszerelő üzemeket, 11 páncélozott harcjárművet, három irányított légibombát, továbbá 538 repülőgép-típusú drónt.
Több régióból jelentettek az orosz hatóságok tüzérségi és pilóta nélküli ukrán repülőszerkezetekkel végrehajtott támadást.
Alekszandr Suvajev kormányzó a Telegram-csatornáján vasárnap reggel arról számolt be, hogy az Ukrajnával határos belgorodi régióban ukrán csapások következtében egy ember életét vesztette, három pedig megsebesült az elmúlt 24 órában. Az elcsatolt luhanszki régióban szombat éjjel 300 ezer fogyasztó áramellátása szakadt meg.
A zaporizzsjai atomerőmű vasárnap ismét elvesztette a külső áramellátását, miután a 330 kilovoltos Ferroszplavnaja-1 vezetéket meghibásodás miatt lekapcsolták. A létesítményt tartalék dízelgenerátorok látják el árammal. A háttérsugárzás az erőmű területén és a megfigyelési zónában normális.
A létesítmény a saját szükségleteit fedező villamosenergiát a Dnyepernek az ukrán ellenőrzés alatt álló jobb partjáról kapja két vezetéken: a 750 kilovoltos Dnyeprovszkaja fővezetéken és a 330 kilovoltos Ferroszplavnaja-1 tartalékvezetéken. Az elsőt március végén lekapcsolták a tartóoszlopok megrongálódása miatt. Javításához júniusban helyi fegyvernyugvást rendeltek el, és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója június 22-én bejelentette a munka befejezését. De az ukrán fél azóta sem helyezte feszültség alá ezt a vezetéket.
Jurij Szljuszar, a rosztovi régió kormányzója vasárnap közölte, hogy károk keletkeztek a Miusz-folyó hídjának útburkolatában és két lánctalpas daruban az R-280-as autóút 97. kilométerénél, a Nyeklinovkai járásban.
(MTI)