Megkezdték a koronavírus elleni oltások beadását szombaton a szíriai fegyveres lázadók fellegvárának számító északnyugat-szíriai Idlíb tartományban.
Az AstraZeneca brit-svéd gyógyszercég oltóanyagából 53 800 dózis érkezett Idlíbbe április végén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a védőoltások méltányos elosztására létrehozott COVAX-program keretében. Elsőként egy Idlíb városban működő kórházban dolgozó nővért oltottak be, és az oltókampány során egészségügyi dolgozók fogják megkapni a vakcinát.
A még a lázadók által uralt, nagyjából négymillió lakosú enklávéban 21 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és legalább 641 ember halt bele a vírusfertőzés szövődményeibe.
Szíria súlyosan megosztottá vált a háború következtében, az ország területének csaknem 60 százaléka áll a kormány ellenőrzése alatt, itt az oltásokat külön szervezik. A damaszkuszi kormány 200 ezer vakcinát szerzett az ENSZ segítségével, illetve további szállítmányokat kapott Kínától, Oroszországtól és az Egyesült Arab Emírségektől.
A WHO szerint az oltókampány célja, hogy év végéig a teljes szíriai lakosság 20 százalékát beoltsák a koronavírus ellen.
(MTI nyomán)