Tüntetéseket váltott ki Tunéziában a hét végén életbe lépő, a koronavírus-járvány megfékezését célzó általános zárlat. Az észak-afrikai arab országban a második legnagyobb a halálozási arány a világon a koronavírusos haláleseteket tekintve.
A fővárosban, Tuniszban összecsapások alakultak ki rendőrök és a kereskedők között, akik nem voltak hajlandóak bezárni boltjaikat. Utóbbiak amiatt tiltakoztak, hogy míg nekik be kell zárniuk boltjaikat, a nagyobb bevásárlóközpontok nyitva tarthatnak. Szintén kinyitottak a boltok Kairuánban, az iszlám negyedik legszentebb városában, Tunézia egyik legfőbb vallási központjában, továbbá az ország északi partvidékének tehetősebb településein.
Az olyan városokban, mint a nyugati Kef, az északi Bizerte vagy az északkeleti Szúsza - a mostanra már tönkrement tunéziai turisztikai ipar egyik központja - munkások, kereskedők és iparosok ezrei vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak az általuk aránytalannak és igazságtalannak minősített zárlat ellen.
A Tunéziai Ipari, Kereskedelmi és Kézműipari Szövetség (UTICA) szúszai irodája pedig egyenesen közölte, hogy figyelmen kívül hagyja a kormány rendeletét, egyúttal arra kéri partnereit, hogy nyissák ki a boltokat, és folytassák a munkát a szokásos módon. Hasonló közleményeket tett közzé az UTICA kábeszi és kefi irodája is. Utóbbi városában számos bolt kinyitott este, a ramadán után, dacára az este hét és hajnali öt óra közötti kijárási tilalomnak.
A korlátozások életbe lépésének első napján, a fokozott rendőri jelenlét ellenére, állampolgárok ezrei hagyták el otthonaikat, hogy sétáljanak, vásároljanak vagy meglátogassák a rokonokat. A zárlat értelmében csakis létfontosságú esetekben szabad elhagyni az lakhelyet, a gyülekezéseket pedig átmenetileg betiltották.
Az intézkedések egybeesnek a böjti hónap végét jelző ünneppel (Íd al-Fitr), amelyet csütörtökön és pénteken tartanak. A családtagok ilyenkor összegyűlnek, hogy egyenek és megajándékozzák egymást. Az általános zárlat múlt pénteki bejelentését követően megbénultak a fővárosból kivezető autópályák. Fauzi Mehdi egészségügyi miniszter már csütörtökön arra figyelmeztetett: a járványügyi helyzet "nagyon súlyos", immár több mint 350 ezer koronavírus-fertőzöttet és a fertőzéshez köthető több mint 11 ezer halálesetet regisztráltak. Naponta átlagosan több mint ezer újabb beteget regisztrálnak, a kórházi ágyak közel 95 százaléka foglalt, egyes kórházakban pedig már a folyosókon kénytelenek kezelni a betegeket. A tárcavezető a lakosság hanyagságát tette felelőssé a járványhelyzetért.
(MTI)