Intenzív rakétaháborúval telt az éjszaka Izrael déli és középső részén, valamint a Gázai övezetben - jelentette a helyi média Izraelben szerda reggel.
A Hamász szerint ezer, az izraeli biztonságiak szerint mintegy 850 rakétát indítottak eddig Izrael településeire a Gázai övezetből. A hadsereg közleménye szerint a lövedékek 85-90 százalékát megsemmisítették a levegőben a Vaskupola légvédelmi rendszer ellenrakétái.
Az ország legsűrűbben lakott központi településein éjszaka légiriadók ébresztettek fel több százezer izraelit, akik a több hullámban érkező rakéták idején óvóhelyekre vagy otthonaik védett betonszobáiba menekültek.
Lód mellett, az ország középső részén, a repülőtér közelében becsapódott egy rakéta, és házuk udvarán megölt egy arab nemzetiségű édesapát és 16 éves lányát, akik éppen az óvóhelyre siettek - jelentette a katonai rádió. Eddig öt halálos áldozata volt Izraelben a Falak őrzője nevű, a gázai szervezetek ellen indított hadműveletnek.
Egy lövedék lerombolt egy családi házat Jehudban, a Ben Gurion repülőtér közelében. A mentőszolgálat munkatársai szerint az ott élőknek sikerült időben az óvóhelyre érniük, és ezért nem esett bántódásuk, noha otthonuk teljesen megsemmisült.
A Holonban lévő Wolfson kórházba 40 sebesült érkezett a becsapódó rakéták okozta sebesülésekkel, többségüket ellátás után hazaengedték, négy súlyos sebesültet jelenleg is ápolnak - mondta el a rádiónak az intézményt igazgató doktornő, Anat Engel.
A vegyesen, zsidók és arabok lakta Lódban az arab fiatalok zavargásai miatt zárlatot rendeltek el, és rendkívüli biztonsági erőket rendeltek a városba. Az arab fiatalok kedd este rendőrökre adtak le lövéseket, s felgyújtották zsidók autóit és zsinagógáit.
Izrael számos városában tüntetett a lakosság ötödét jelentő arab kisebbség, gumiabroncsokat égettek, utakat zártak el.
A Gázai övezettől északra lévő Askelón fölött sűrű füst uralja az eget, mert találat ért egy olajvezetéket, és az üzemanyag lángol. A város lakóit felszólították, hogy ne hagyják el lakásaikat sem a gyakori légiriadók, sem a jelentős légszennyeződés miatt.
Az izraeli hadsereg újabb, ejtőernyős egységeket vezényelt a gázai határ mellé, s Ciszjordániában az éjszaka letartóztatták a Hamász több tucat helyi vezetőjét - értesült a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
A Gázai övezetben eddig mintegy ötszáz légicsapást hajtott végre az izraeli légierő, melyek egyikében célzott rakétatámadásokkal megölték a Hamász hírszerző szervezetének két vezetőjét Gáza város Tel Al-Hava nevű lakónegyedében. Kedd este leromboltak két 9 emeletes, a Hamász irodáinak otthont adó gázai épületet, de előzőleg figyelmeztették az ott tartózkodókat, hogy hagyják el a házat.
(MTI)