A napokban kiújult izraeli-palesztin konfliktusról egyeztetett szerdán telefonon Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a török államfői hivatal kommunikációs igazgatósága.
Erdogan a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek "hathatós és elrettentő leckét kell adnia" Izraelnek a palesztinok elleni "vakmerő" támadásai miatt. Ankara a fellépés érdekében "minden szinten kezdeményezéseket tesz" - tette hozzá.
A török államfő egyúttal nyomatékosította: fontos, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) még azelőtt beavatkozzon a történesekbe, hogy a válság súlyosabbá válik. Aláhúzta, hogy az ENSZ BT-nek határozott és világos üzeneteket kell küldenie Izraelnek a támadások leállításáról.
Erdogan azt is szorgalmazta, hogy gondolkodjanak el azon a felvetésen, amely szerint a palesztin civilek védelme érdekében nemzetközi békefenntartókat kéne küldeni a térségbe. A nemzetközi békefenntartók igénye 2018 májusában az Iszlám Együttműködés Szervezetének rendkívüli isztambuli ülésén fogalmazódott meg.
Recep Tayyip Erdogan reményét fejezte ki Putyinnak, hogy Törökország és Oroszország az ENSZ-ben mindezen témákban szoros együttműködést tanúsít majd.
(MTI)