Bocsánatot kért a szerb nemzettől Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázásáért Milos Zeman cseh államfő szerdán Aleksandar Vucic szerb elnökkel folytatott prágai tárgyalásain.
A NATO Jugoszlávia elleni bombatámadását Milos Zeman már korábban is hibának és hatalmi arroganciának nevezte.
"A magam nevében szeretnék bocsánatot kérni a szerb nemzettől" - jelentette ki a cseh államfő a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón.
Csehország - fejtette ki Zeman - akkoriban szövetségeseket keresett a bombázások elutasításához, de sikertelenül. Azt, hogy Csehország végül is nem volt képes elutasítani a bombázást, Zeman, aki 1999-ben kormányfő volt, a bátorság hiányának nevezte. Megjegyezte: sokéves traumától szabadult meg, hogy mindezt nyilvánosan elmondhatta. "A vezeklés felszabadít" - szögezte le Zeman.
A cseh államfő emlékeztetett: a szerb nemzet 1938-ban és 1968-ban is bizonyítékát adta a csehek iránti szolidaritásának. "Mi pedig ezt bombázással köszöntük meg. Ezért most szeretnék a magam nevében elnézést kérni az akkori Jugoszlávia bombázásáért" - szögezte le Zeman újságírók előtt.
Elmondta: Jugoszlávia NATO általi lebombázása 1999-ben hiba volt, amely azóta is bántotta őt. "Utolsóként egyeztünk bele, kétségbeesetten kerestünk legalább egy országot, amely mellénk állt volna, és a bombázás ellen lett volna, de sikertelenül. Magunkra maradtunk. Ez azonban nem ment fel bennünket hiányzó bátorságunkért" - fejtette ki a cseh államfő.
Aleksandar Vucic újságírók előtt köszönetet mondott cseh kollégájának a gesztusáért. "A szerb nemzet ezt soha nem fogja elfelejteni" - hangsúlyozta Vucic. Ilyen nyilatkozat a bombázások ügyében eddig még egyetlen politikustól sem hangzott el - tette hozzá a szerb államfő.
A NATO 1999-ben 78 napig bombázta Szerbiát, hogy rákényszerítse a szerb hadsereget Koszovó elhagyására. A Human Rights Watch szervezet szerint a bombázások mintegy 500 civil ember életét követelték Szerbiában.
Csehország - Lengyelországgal és Magyarországgal együtt - nem sokkal Jugoszlávia bombázása előtt lett a NATO tagja.
Jakub Kulhánek cseh külügyminiszter a sajtótájékoztató után a közszolgálati rádióban magánvéleménynek nyilvánította Milos Zeman nyilatkozatát, amely szerinte nem befolyásolja a hivatalos cseh álláspontot ez ügyben.
(MTI)