Egy azerbajdzsáni bíróság pénteken egyenként hat évi börtönbüntetésre ítélt 13, határsértéssel és terrorizmussal vádolt örmény katonát.
Az elítéltek annak a több mint hatvan fős örmény katonai csoportnak a tagjai voltak, amelyet decemberben fogtak el az azeri erők a két ország vitatott határvonalán egy hónappal a hegyi-karabahi háborús konfliktus lezárultát követően. Az örmény katonákat Hegyi-Karabah hadruti járásában fogták el, amely a harccselekmények eredményeképpen Azerbajdzsán fennhatósága alá került.
A szóban forgó csoportból Azerbajdzsán július elején orosz közvetítéssel szabadon engedett 15 örmény katonát, cserébe a hegyi-karabahi aknamezők örmény térképeiért, de tizennégy társukat szabadságvesztéssel sújtotta határsértés vádjával.
A tavalyi hegyi-karabahi háború nyomán a határtérségben továbbra is feszült a helyzet, mindkét fél provokációkról számolt be.
A baku védelmi minisztérium állítása szerint egy örmény mesterlövész pénteken lelőtt egy azeri katonát a határtérségben található kalbadzsari körzetben. Hozzátette, hogy az azeri hadsereg válaszlépéseket fog tenni. Az említett térség szintén a tavalyi harcok nyomán került Azerbajdzsánhoz.
(MTI)