Egyetlen ország sem siet a tálibok hivatalos elismerésével, Oroszország is az új afgán vezetés konkrét intézkedéseinek mérlegelésével fog dönteni az ügyben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak Dusanbéban, ahol a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB) a csúcstalálkozóját tartja.
Lavrov szerint egyelőre mindenki csak az olyan folyó ügyekben tárgyal a Kabulban hatalomra jutott radikális iszlamistákkal, mint a biztonság, az állampolgári jogok biztosítása és a diplomáciai képviseletek rendes működésének biztosítása. Mint mondta, a tálibok megígérték, hogy harcolni fognak a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem ellen, hogy elejét veszik az Afganisztán területéről a szomszédos országok ellen kiinduló terrortámadásoknak, valamint azt állították, hogy nem áll szándékukban destabilizálni a szomszédjaikat, és az afgán társadalom valamennyi szegmensét képviselő kormányt fognak felállítani.
"Mi , miként a világ országainak túlnyomó többsége, üdvözöltük ezt a megközelítést, és most azt figyeljük, hogy miként valósul meg a gyakorlatban. Természetesen még túl kevés idő telt el ahhoz, hogy végleges következtetéseket vonjunk le" - mondta Lavrov.
"A jelen szakaszban aktuális kérdésekben állunk velük kapcsolatban, elsősorban azokban a kérdésekben, amelyek a közép-ázsiai szomszédainkat fenyegető kockázatok elhárításával kapcsolatosak" - tette hozzá. Mint mondta, Moszkva semmilyen feltételt nem támaszt a tálibokkal szemben, és arra figyel, hogy teljesítik-e az önként vállalt kötelezettségeiket.
(MTI)