Kiszélesedett a tüntetési hullám Eswatiniben, az egykori Szváziföldön a diákok politikai reformokat követelő megmozdulásaihoz csütörtökön a busz- és taxisofőrök is csatlakoztak megbénítva a közlekedést.
Afrika utolsó abszolút monarchiájában a diákok és a középiskolások egy hónapja bojkottálják az órákat és békésen tiltakoznak. Fő követelésük két, korábban őrizetbe vett, demokráciapárti tiltakozó szabadon bocsátása, emellett jobb iskolai körülményeket és ingyenes oktatást követelnek.
A királyság gazdasági központjának számító legnagyobb városában, Manziniben csütörtökön több vállalat is zárva tartott, mert az alkalmazottak a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt nem tudtak munkába jönni. Sajtóértesülések szerint két helyszínen a tiltakozók rendőrőrsöket is felgyújtottak.
A tömegközlekedési dolgozók annak nyomán csatlakoztak a diáktüntetőkhöz, hogy az egyik tiltakozási akción részt vevő kollégájukat a rendőrök lelőtték.
Úgy tudni, a zavargások miatt Eswatiniben üzemanyaghiány is fellépett.
A diáktüntetések megfékezésére nemrég a hadsereget is mozgósították.
Júniusban civil szervezetek és az ellenzék tiltakozást szerveztek, melyek végén a feldühödött tömeg boltokat fosztott ki és a III. Mswati király több birtokát is megrongálta. A rendőrökkel történt összecsapásokban akkor 27 ember halt meg. Az uralkodóval szembeni elégedetlenség évek óta gyülemlik az országban. Bírálói szerint III. Mswati király következetesen kerülte a demokratikus reformokat a 2018-ig Szváziföldként ismert országban, ahol 1973-ban betiltották az összes politikai pártot.
A Dél-Afrika és Mozambik közé ékelődő ország Afrika utolsó abszolút monarchiája, amelyet 1986 óta irányít a fényűző életmódjáról ismert III. Mswati király. Az országban 1,3 millió ember él, kétharmaduk a szegénységi küszöb alatt, és nemzetközi szervezetek adatai szerint a felnőtt lakosság több mint 27 százaléka HIV-fertőzött, ami a legmagasabb arány az egész világon.
(MTI)