Németország nem tervezi a lengyel határ lezárását a Fehéroroszországból érkező illegális bevándorlók megállítására, még ha a szomszédos EU-tagországok ellenlépéseket is fontolgatnak - jelentette be a német szövetségi belügyminiszter szerdán.
Horst Seehofer újságíróknak megerősítette, hogy Angel Merkel német kancellár ügyvivő kormányának nem áll szándékában ilyen drasztikus lépést tenni, amelyről úgy vélekedett, hogy "jogilag is aggályos" lenne.
A lengyel hivatali partnere, Mariusz Kaminski részére küldött levelében Seehofer a közös járőrözés megerősítését javasolta a német-lengyel határon. A belügyminiszteri levél, amelybe az AFP hírügynökség kedden nyert betekintést, a migránsok megnövekedett számából fakadó problémákkal és a lehetséges válaszokkal foglalkozik.
Seehofer közölte, hogy még nem kapott választ Varsóból, de elismerőleg szólt Lengyelország "nagyon erős kezdeményezéséről", amellyel igyekszik megállítani az újonnan érkező migránsok áradatát.
A határigazgatásért felelős német szövetségi rendőrség befolyásos szakszervezete hétfőn a Lengyelországgal közös határszakasz védelmének megerősítését sürgette a menedékkérők számának meredek emelkedése miatt. A német belügyminisztérium adatai szerint az év eleje óta ez a szám elérte az 5700-at.
Seehofer megismételte azt a korábbi EU-s vádat, hogy a Németországba Fehéroroszországon és Lengyelországon keresztül érkező menedékkérők száma az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette minszki rezsim tevékenységével összefüggésben ugrott meg. Az Európai Bizottság ezt a tevékenységet államilag finanszírozott és a fehérorosz állami idegenforgalmi vállalatok által szervezett embercsempészetként jellemezte egy október elején bemutatott jelentésében.
Seehofer emlékeztetett, hogy Angela Merkel a héten ismét felveti a kérdést az európai uniós vezetők csúcstalálkozóján, de hangsúlyozta, hogy "a probléma megoldásának kulcsa Moszkvában van", tekintettel a Kreml Minszkre gyakorolt jelentős gazdasági és politikai befolyására.
(MTI)