Varsóba érkezett Marine Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés vezetője. Érkezése után megkoszorúzta a Varsói Gettó Hőseinek emlékművét. Ezzel a gesztussal azt jelezte, hogy az általa vezetett szervezet, már nem az az antiszemitizmusra épülő Nemzeti Front, amit az apja alapított - írja a szélsőjobboldalizni imádó Euronews a tegnapi hajbókolásról.
"A varsói gettó áldozatainak emlékművénél a varsói katonai helyőrség jelenlétében tisztelegtünk a lengyel zsidó ellenállás előtt, amely 1943. április 19-én fellázadt a nácik ellen"- írta közösségi oldalán Le Pen.
Marine Le Pen látogatásának célja egy "szélsőjobboldali" frakció létrehozása az Európai Parlamentben. Később újságírók kérdésére a politikusnő elmondta, hogy:
"Nagyon optimista vagyok a csoport létrehozását illetően - fogalmazott Marine Le Pen. Úgy gondolom, hogy az, ahogyan Lengyelország ellenáll az Európai Unió fenyegetéseivel és zsarolásával szemben, talán segít mindenkiben tudatosítani, hogy csak egységben tudjuk az Uniót olyan irányba terelni, hogy a legkevésbé legyen kártékony”.