Nem szerepel a lehetőségek között az, hogy az Egyesült Államok csapatokat telepítsen Ukrajnába elrettentésként egy esetleges orosz invázió ellen - jelentette ki szerdán Joe Biden amerikai elnök.
Zoom
Fotó: Twitter/Fehér Ház
Biden egyben reményét fejezte ki, hogy péntekig bejelentheti egy találkozó megtartását Oroszország és az Egyesült Államok, illetve más NATO-tagországok képviselőinek részvételével.
Az amerikai elnök elképzelései szerint több magas szintű megbeszélést tartanának Oroszországgal és az Egyesült Államok legalább négy fő észak-atlanti szövetségesével, "megvitatva nagy vonalakban Moszkva NATO-val kapcsolatos aggodalmait", illetve - mint fogalmazott - azt, hogy tudnak-e megoldást találni "a hőmérséklet lecsökkentésére a keleti front mentén".
A Fehér Házban tartott sajtókonferenciáján Biden elmondta, hogy világossá tette orosz hivatali partnerének, Vlagyimir Putyinnak keddi, csaknem kétórás telefonbeszélgetésük alkalmával, hogy addig soha nem látott gazdasági szankciókkal járna, ha Oroszország megszállná Ukrajnát. Hozzátette: bízik abban, hogy Putyin vette az üzenetet.
"Nem köntörfalaztunk" - mondta Biden. "Egyértelművé tettem: ha megtámadná Ukrajnát, az olyan súlyos gazdasági következményekkel járna, amilyeneket sem ő, sem más nem látott még" - húzta alá az amerikai elnök.
Biden világossá tette, hogy az Egyesült Államok segíteni fog Ukrajnának védelmi képességei fejlesztésében. Mindazonáltal kijelentette azt is, hogy
Washingtonnak erkölcsi és jogi kötelessége megvédeni NATO-szövetségeseit, de ez a kötelezettsége nem terjed ki Ukrajnára.
"Mindez nagyban függene a többi NATO-tagállam hajlandóságától. De az a felvetés, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan használjon erőt az Ukrajnát megtámadó Oroszországgal szemben, (...) nincs a pakliban" - válaszolt Biden egy azt firtató újságírói kérdésre, hogy Washington bevetné-e csapatait egy esetleges orosz invázió megfékezésére.
(MTI)
Korábban írtuk: