Több mint kétmillió illegális bevándorló lépett be az Egyesült Államokba a mexikói határon keresztül 2021-ben az amerikai statisztikai adatok szerint, amelyek új rekordnak számítanak - jelentette az AFP francia hírügynökség.
Az adatok szerint több mint 180 ezer illegális migránst tartóztattak le decemberben, ezzel emelkedett az éves migrációs adat a legmagasabb értékre.
A Republikánus Párt azonnal megvádolta Joe Biden amerikai demokrata párti elnököt és alelnökét, Kamala Harrist, hogy "történelmi humanitárius válságot" idéztek elő.
"Vezetésük alatt az embercsempész-kartellek virágzásnak indultak, a határőrség túlterhelt, a közbiztonság leromlott" - fogalmazott közleményében Ronna McDaniel, a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a republikánus párt) elnöke.
A migrációs nyomás, amely a koronavírus-világjárvány kezdetén jelentősen enyhült, még Biden elnök egy évvel ezelőtti hivatalba lépése előtt megerősödött, azóta azonban ugrásszerűen megnőtt.
Biden eleinte igyekezett kisebbíteni a migrációs nyomás jelentőségét, és csak szezonális jelenségről beszélt. A nagyszámú illegális migráns érkezése jelentős humanitárius, logisztikai és pénzügyi kihívást jelent a demokrata párti kormányzatnak, különösen azért, mert a Biden-adminisztráció nem fordítja vissza a felnőtt kísérő nélkül érkező kiskorúakat.
A bevándorlási rendszer átalakítására irányuló elnöki erőfeszítések megrekedtek az amerikai kongresszusban, és a migráció várhatóan a novemberi félidős választások egyik legfontosabb témája lesz.
(MTI nyomán)