Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban - hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter.
Zoom
A Právo című független baloldali lap csütörtökön azt írta, hogy a cseh hatóságok az Ukrajnából elmenekült "romákkal" összefüggésben szembesültek a kettős állampolgárság problémájával. Számos cigány menekültnek az ukránon kívül magyar útlevele is van.
Zoom
Fotók: Bankó Gábor/444
"A magukat magyar útlevéllel igazolók Csehországban nem jogosultak ideiglenes védelemre, sem szociális segélyekre. Az ideiglenes segélyekre csak az ukránoknak (állampolgároknak) van joguk" - szögezte le a miniszter a lapnak nyilatkozva. Megjegyezte:
ezen romáknak Magyarországtól kellene segítséget kérni, mert egy részük eredetileg onnan is származik.
Vít Rakusan szerint eddig mintegy 1200 ukrajnai "roma" menekült érkezett Csehországba, "akiket úgy kezelnek, mint bárki mást".
A romáknál az a fő gond, hogy nagy - olykor 20-30 személyből álló - családokról van szó, amelyek számára igen nehéz megfelelő, közös szállást találni.
Emil Vorác, a Khamoro civil szervezet igazgatója szerint az ukrajnai "roma" menekültek egy része nem beszéli sem a "roma", sem az ukrán vagy az orosz nyelvet, csak magyarul tud. Itt az is probléma, hogy a cseh hatóságok által kiadott tájékoztatók mind ukrán nyelvűek, amit ezek a "romák" nem értenek meg.
Zoom
A cseh belügyminisztérium a napokban 10 millió koronás (155 millió forint) külön alapot hozott létre az "eltérő szocio-kulturális környezetből származó ukrán menekültek" megsegítésére. A belügyi és a munkaügyi tárca, illetve a civil szervezetek képviselői a hét elején megvitatták az ukrajnai "roma" menekültekkel kapcsolatban felmerült problémákat, és megállapodtak egy speciális segélyprogramról. Ennek része, hogy a "roma" menekülteket családonként az ország különböző régióiban helyezik el, hogy megakadályozzák az elszigetelt "roma" gettók kialakulását - mutatott rá Jelena Siladjzic, a Slovo21 civil szervezet igazgatója.
A prágai sajtóban megjelent információk szerint az ukrajnai, kárpátaljai "roma magyar menekültek" száma néhány százra tehető.
(MTI nyomán)